Játékos történelmi vetélkedő a Bocskai Iskolában
- Részletek
- Közzétéve: 2017. április 12. szerda, 14:04
- Írta: Simon Ferenc
- Találatok: 2387
„Historia est magistra vitae.”
(A történelem az élet tanítómestere.)
A 2016-17-es tanév Humán hét rendezvényeinek keretén belül április 10-én került megrendezésre a játékos történelmi vetélkedő. A Polgári utcai Intézményegységben 92 diák gyűlt össze, hogy megmutassák történelmi tudásukat, számot adhassanak a tanultak alkalmazásáról.
A vetélkedőn minden osztály egy 4 fős csapattal indulhatott, és minden évfolyam külön mérte össze tájékozottságát. A vetélkedő megrendezésére először került sor hagyományteremtő szándékkal. Fontos, hogy a gyerekek szeressék, értsék a történelmet, s a tantárgy népszerűsítésének érdekében mindezt játékos formában szerveztük meg.
A vetélkedő céljai között első helyen a hazaszeretetre nevelés feladata van, ezért a feladatok gerincét a magyar történelemből válogattuk, de természetesen fontosnak tartottuk a világtörténelemre való kitekintést is. Másik célunk a tanulók közötti együttműködés fejlesztése, a közös munka örömének átélése volt. Ehhez sok-sok játékos feladatot oldottak meg közösen a csoportok, mint például keresztrejtvény, anagramma, évszámrejtvény, hangfelismerés, „eszperente” térképfelismerés, képkirakó, totó, sőt még a nehezebb feladatnak számító, de sikeresen megoldott forráselemzés is. A vetélkedő összeállítói és lebonyolítói a történelmet tanító szaktanárok voltak. Köszönet nekik a változatos, tartalmas, igényesen megszerkesztett feladatokért és a gördülékeny lebonyolításért.
Az eredményhirdetésen minden évfolyam legjobbjai könyvjutalmat kaptak a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ és iskolánk Diákönkormányzatának jóvoltából.
Íme a helyezettek!
Évfolyam Helyezés Osztályok Csapattagok
5. évf. I. hely 5.a Farkas Mária, Csóka Nándor, Tóth Hanna, Tóth Panna
II. hely 5.b Kardos Kevin, Nagy – Máró Kolos, Ötvös Dávid, Rékasi Benedek
III. hely 5.c Gulyás Márk, Kovács Panna, Kónya Fanni, Nagy Gábor
6. évf. I. hely 6.b Petrus Roland, Győri Norbert, Nyakas Bence, Lakatos Antal
II. hely 6.a Pók Panka, Reszegi Eszter, Reszegi Gréta, Korsós Zalán
III. hely 6.e Ilyés Barna, Józsi-Tóth Bálint, Jenei Zoltán, Varga Gergő
7. évf. I. hely 7.b Magi Boldizsár, Varga János. Kónya BiankaHorváth Bettina
II. hely 7.c Nagy Anna, Szabó Sára, Szilcz Sándor, Kozák Fanni
III. hely 7.e Molnár Tamás, Huszti Veronika, Váradi Emese, Molnár Kitti
8. évf. I. hely 8.e Czipa Hanna, Polyák János, Molnár Csaba, Gyulai Ilona
II. hely 8.f Kutasi Erika, Takács Anna, Horváth Evelin, Kiss Nikolett
III. hely 8.a Sisilla Sándor, Kónya Gergő, Varga Máté, Szabó Anna
Gratulálunk a nyerteseknek, és természetesen minden résztvevőnek.
Hajdúnánás, 2017. 04. 10. Szabó Sándorné projektvezető