Természettudományi hét 2026
- Részletek
- Közzétéve: 2026. március 30. hétfő, 06:41
- Írta: Gazdácska Judit
Iskolánkban hagyomány, hogy minden év márciusában megrendezzük a Természettudományi hetet. Ilyenkor versenyeket szervezünk természettudományos tantárgyakból. Ezek a tantárgyak 5. és 6. évfolyamon a természetismeret, 7. és 8. évfolyamon a kémia, biológia, földrajz, fizika és a földrajzhoz kapcsolódó térképismeret. A jelentkezést nem kötöttük feltételhez, semmilyen kritérium nem volt.Bocskais siker a Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny döntőjén
- Részletek
- Közzétéve: 2025. június 19. csütörtök, 20:59
- Írta: Józsi-Tóth Magdolna
A Belügyminisztérium által támogatott, az Oktatási Hivatal illetékességébe tartozótanulmányi versenyek közé tartozik a Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny, melyet a Magyar Természettudományi Társulat a magyarországi és külhoni, magyar anyanyelvű iskolák hetedik és nyolcadik osztályosai számára hirdetett meg ebben az évben 33. alkalommal.
Iskolánkban többen is jelentkeztek és írták meg a verseny iskolai fordulóját, ahol az 1. helyezett jutott tovább a vármegyei fordulóra. amit Berettyóújfaluban rendeztek meg. Itt is az 1. helyezett indulhatott tovább a döntőbe. Ezt a lehetőséget, iskolánk és vármegyénk képviseletét Csóka Tamás András 8. b osztályos tanuló érdemelte ki kiemelkedő tudásával és felkészültségével.
A döntő 2025. június 13-15. között, három napon át zajlott Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. A Kárpát-medencei döntő fordulói írásbeli, terepgyakorlati és szóbeli részből álltak. Az első, írásbeli fordulót az MTT által összeállított központi feladatlap megoldásával teljesítették a gyerekek. A feladatlap 100 pontos, a megoldás időtartama 100 perc volt. A Kárpát-medencei döntő második fordulója terepbejárásából és a terepbejáráson bemutatottak alapján készített feladatsor megoldásából állt. A gyerekek a Szalajka-völgy ismert és kevésbé ismert részeit járták be Dr. Sütő László egyetemi docens és dr. Gönczy Sándor egyetemi docens vezetésével, majd az ehhez kapcsolódó feladatsort oldották meg.
A Kárpát-medencei döntő harmadik fordulója a szóbeli verseny volt, ahol a gyerekek egyetemi tanárok előtt egyetemi színvonalú feletekkel bizonyították tudásukat.
Bővebben: Bocskais siker a Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny döntőjén
Zrínyi Matematikaverseny vármegyei 1. helyezettje: Ujvárosi Norbert 6.b osztályos tanuló
- Részletek
- Közzétéve: 2025. március 21. péntek, 11:19
- Írta: Józsi-Tóth Magdolna
A Zrínyi Ilona Országos Matematika Versenyt 2-12. osztályos tanulók számára hirdeti meg a Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány.
A verseny célja a matematika népszerűsítése mellett a gyerekek logikus gondolkodásra való nevelése.
A 3 fordulós verseny vármegyei fordulója után iskolánkból Ujvárosi Norbert 6.b osztályos tanulót hívták meg az ünnepélyes eredményhirdetésre, ahol átvehette az 1. helyezettnek járó jutalmat. Gratulálunk Norbinak a szuper eredményhez és további sikereket kívánunk.
Az országos döntő 2025. április17-19. között lesz a Miskolci Egyetemen.
Józsi-Tóth Magdolna
1. Tankerületi Hegedűs Találkozó és Minősítő Verseny
- Részletek
- Közzétéve: 2025. március 20. csütörtök, 11:49
- Írta: Kovácsné Giliga Edina

Szép Magyar Beszéd verseny területi forduló 2025
- Részletek
- Közzétéve: 2025. február 03. hétfő, 21:22
- Írta: Tarné Kovács Andrea
A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Kazinczy-díj Alapítvány–Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2024–2025. tanévre is meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt az általános iskolák 5–8. évfolyamos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai évfolyamok tanulói részére. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.
A vetélkedő résztvevőinek egy – a forduló rendezői által kijelölt – kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20–25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – 20–21. századi – közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem kevéssé ismert idegen szavakat.

