Hegyek, völgyek között…
- Részletek
- Közzétéve: 2021. július 17. szombat, 21:32
- Írta: Dombi Regina, Király Anita 6. e.
- Találatok: 613
Hegyek, völgyek között…
Kácsárdi Ifjúsági tábor
1.nap: Az első napon Tokajban részesei lehettünk egy 50 perces hajótúrának, ahol a Bodrog világát mutatták be nekünk. Ezután rögtön Kácsárdra buszoztunk, ahol a táborhely felfedezésével töltöttük a délutánt.
2.nap: Reggeli után, délig tartó túrázáson vettünk részt az erdőben, ahol Zoli bácsi vezetésével a természet szépségeit csodálhattuk meg. A délutánt a táborhelyen, pihenéssel töltöttük, de előtte köpetmintákat csodálhattunk meg.
3.nap: Délelőtt elmentünk Sátoraljaújhelyre bobozni, ahol bobozás után a helyi Tescoban bevásároltunk. Az éjszaka folyamán egy bátorságtúrán vettünk részt, amelyen négyes csapatokban indultunk.
4.nap: Csütörtökön, művészetterápiás foglalkozás volt a program Lillával. Agyagoztunk, rajzoltunk porpasztel- és olajkrétával, mandalát készítettünk növényekből és különböző hangszerekkel ismerkedtünk meg.
5.nap: A tervezett strandolás az időjárás miatt elmaradt. Helyette a Rákóczi-várba látogattunk el Sárospatakra. A délutáni szalonnasütés szintén elmaradt, ezért filmezés és szabadfoglalkozás volt a program.
6.nap: Reggel már az összepakolt csomagjaink mellett ébredtünk, de még összetakarítottuk a magunk után hagyott szemeteinket is. Kilenc óra körül begördült a kapun a busz és fél tízkor el is indultunk.
Dombi Regina, Király Anita 6. e.