Crafts, Our Heritage Comenius projekt záró találkozója Spanyolországban

2. nap

A tegnapi kellemes meleg után igencsak megviccelt bennünket az időjárás, hiszen Madridban nem jellemző módon, nagyon hűvös, szeles időben folytattuk a találkozó programjait.

A reggel a Montesclaros Iskolában kezdődött, ahol a fogadó intézmény igazgatója köszöntött bennünket, majd a kicsik énekkarát hallhattuk.  Az iskola falán viszontláthattuk az eddigi közös projekttevékenységünk bizonyítékait, a spanyol gyerekeknek írt diákleveleket és ismerős fotókat a találkozókról.

A délelőtt további részében a Prado-ban folytatódott programunk, ahol eredetiben csodálhattuk meg néhány, főleg spanyol festőművész remekeit.

Európa egyik legrégebbi múzeuma a Prado Nemzeti Múzeum. A madridi Prado birtokában manapság hétezer kiváló remekmű található, ezek mintegy fele állandóan ki is van állítva. A múzeum leghíresebb darabjai a spanyol festőhármasEl Greco, Velázquez és Goya alkotásai. De Raffaello, Tiziano és Rubens művei is megtalálhatók a szépművészeti gyűjteményben. Velázqueznek talán ötven képe díszíti a Prado termeit. Goya műveihez egy egész épületszárny is kevés. Kilenc teremben függnek változó világának, változó stílusának remekei.

Kora délután rövid sétát tettünk még a Retiro Parkban, ahol a szobrok, a csodálatos fák és szökőkutak, a labirintusok, az utcai művészek, a Kristálypalota jelentette a legfőbb látnivalót, de emellett volt egy olyan tó is, ahol hajdanán tengeri csatajeleneteket is rendeztek.

Késői ebédünket a Puerta del Sol-ban fogyasztottuk el, a Las Cuevas de Luis Candelas étteremben (Plaza Mayor). Rövid szabadidő után visszatértünk az iskolába, ahol a gyerekeket ismét a fogadó szülők várták.

A vacsora a hotel éttermében volt, ahol elsősorban a tenger gyümölcseiből készült ételeket tálalták  az asztalunkra.

Harmadik nap: A fjordok és Trondheim

Korán reggel ébredtünk. Nem fájt a szívünk, hogy elhagyhatjuk a Sentrum Pensjonat panzót, mely a világ legdrágább városának (Oslo) legolcsóbb panziója. Itt aludtunk két éjszaka. Illemhely csak a folyosón, emeletenként, zuhanyzó a négyemeletes épület második emeletén.... egy az egész panzióban. Olcsó húsnak ... mondja a magyar.

8.02-kor (másodpercre pontosan) indult a vonat Trondheimbe. A távolság nem nagy, de szerintem Norvégiában a "légvonal" fogalmát nem is ismerik. A rengeteg fjord miatt képtelenség egyenes utakat építeni, így az utazásunk kb. 6 órát vett igénybe. A vonat komfortja lényegesen jobb, mint a panziójé ... Kényelmes ülések, az ülések mellett fejhallgató csatlakozó rádióhallgatáshoz (nem próbáltuk ki), ingyenes wifi az internethez.
Az út elején nem sok mindent láttunk a környékből. A tájat köd borított. Azt láttuk, hogy itt bizony tél van: mindenhol hó és hó. Ahogy egyre északabbra mentünk, szerencsére csökkent a köd, néha még a nap is kisütött, de a csak egyre vastagabb lett. A folyók, tavak, fjordok vizén még a hó és a jég volt az úr.

Kora délelőtt érkeztünk mai egyik úticélunkhoz, Trondheim városához. Ez Norvégia harmadik legnagyobb városa, nagyságrendileg akkora lehet, mint Debrecen (170.000 lakos). Egyetemváros, 30.000 egyetemista tanul a tudományegyetemen (nekünk ezt mondta az idegenvezetőnk, lehet, hogy más képzés is folyik az egyetemvárosban).
A város fjord partján fekszik (ami nem meglepő, bármerre jártunk, szinte lépten nyomon fjordokat látunk). Trondheim a Trondheimsfjord partján fekszik (ez Norvégia harmadik legnagyobbb fjordja). A várost 997-ben alapították. Két legfontosabb idegenforgalmi látványossága a Nidarosi katedrális (Nidarosdom) és az érseki palota (Kongsgaarden). Ezek az épületek egymás mellett állnak az óváros közepén.

A katedrális:


A norvégok jellegzetes épületeik színesen pompáznak a hűvös szélben a néha Velencét idéző csatornák partján:

A kiadós séta a Kristiansten erődben ért véget. A város fölé magasodó domb tetejéről csodálatos látvány volt a hatalmas fjord egy picike része is.


Jól megérdemelt vacsoránkan a helyi egyetemisták kedvenc helyén, a éttemben fogyasztottuk el, ami ez volt:

 

Fél kilenckor autóbuszra ültünk. Háromórás utazás várt ránk Trondheimből Sistrandára. Sistrandáról egyelőre csak annyit, hogy Norvégiában ettől nyugatabbra már csak Gröndland van ...

Hajdúhadházon jártunk

 

Március 5-én az 5. e és a 6. g osztály közös kirándulásra indult, hogy a közeli Hajdúhadházon megtekintse az iskolatörténeti és a néprajzi kiállítást.

 

 

 

 

 

Bővebben: Hajdúhadházon jártunk

Határon kívül

Március 2-án, szombaton izgatottan ébredtünk, hisz második partiumi utazásunkra készültünk a szórványprogram segítségével. Reggel 6 órakor gyülekeztünk az Óvoda utcai intézményegység előtt, majd felszálltunk az autóbuszra, és elindultunk.

Útközben tanáraink eldöntötték, hogy mi gyerekek, melyik faluban fogunk vendégeskedni. Nagyon szerettünk volna Poklostelekre menni, hisz ott már egyszer eltöltöttünk egy igazán kellemes, emlékezetes napot, de oda járvány miatt senki nem mehetett. Így most lehetőséget kaptunk, hogy a Diószeg nevű kis település lakóinak életébe pillantsunk be.

Bővebben: Határon kívül

Elérhetőség

Intézményünk székhelyének címe:
4080 Hajdúnánás, Óvoda u. 2-10.
Telefon: +36-52-570-536
Email: bocskai[kukac]bocskai-hnanas.edu.hu; bocskai[kukac]bocskai.net

Főigazgató:
Mezeiné Gurbán Juliánna,
Telefon:+36-30-319-3367
Email: bocskai[kukac]bocskai.net
Fogadó óra: Hétfőn 14:00-15:00

Általános igazgatóhelyettes:
Szabó Albert
Telefon: +36-30-320-1673
Fogadó óra: Csütörtökön 14:00-15:00

Igazgatóhelyettes 1.:
Tóth Franciska Andrea
Telefon: +36-30-121-7131
Fogadó óra: Hétfőn 14:00-15:00

Igazgatóhelyettes 2.:
Mónusné Ruszin Anna Mária
Telefon: +36-30-320-2245
Fogadó óra: Kedden 15:00-16:00

Tagintézményeink 

Bocskai Általános Iskola Makláry Lajos Alapfokú Művészeti Tagintézménye
4080 Hajdúnánás, Iskola u. 3.
Tagintézmény-vezető: Horváthné Bózsár Irén Erzsébet
Telefon: +36-30-320-4535
Fogadó óra: Szerdán 11:00-12:00

Tagintézményvezető-helyettes: Márton Attila Roland
Telefon: +36-30-319-3710
Fogadó óra: Hétfőn 14:00-15:00

Bocskai Általános Iskola Kőrösi Csoma Sándor Kollégiuma
4080 Hajdúnánás, Baross utca 11/A
Tagintézmény-vezető: Kovácsné Helmeczi Gizella,
Telefon:  +36-30-314-2587;
Fogadó óra: Kedden 16:00-17:00

Általános iskolai intézményegységek:

Óvoda utcai egység:
4080 Hajdúnánás, Óvoda u. 2-10.
Intézményegység-vezető: Mezeiné Gurbán Juliánna
Telefon: +36-52-570-536, +36-30-319-3367

Magyar utcai egység:
4080 Hajdúnánás, Magyar utca 104.
Intézményegység-vezető: Tóth Franciska Andrea
Telefon: +36-52-217-986, 
+36-30-121-7131

Iskola utcai egység:
4080 Hajdúnánás, Iskola u. 3.
Intézményegység-vezető: Szabó Albert
Telefon: +36-52-217-985, +36-30-320-1673

Polgári úti egység:
4080 Hajdúnánás, Polgári u. 71.
Intézményegység-vezető: Mónusné Ruszin Anna Mária
Telefon:  +36-52-381-260, +36-30-320-2245

Kiegészítő információk