Hírek
Területi Versmondó Verseny
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 14. péntek, 06:32
- Írta: Bodnárné Varga Márta
Intézményünk az idén is meghirdeti a Költészet Napjához kapcsolódva
Területi Versmondó Versenyét, melyre szeretettel várjuk a versbarátokat!
Időpontja: 2014. április 10. 14.00 óra
Helye: Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4080 Hajdúnánás, Óvoda u. 2-10.
Nevezni egy, az életkornak megfelelő szabadon választott verssel lehet.
Nevezési kategóriák: 1-2., 3-4., 5-6. és 7-8. évfolyam.
Kategóriánként 2-2 fő jelentkezését várjuk.
A részvételi szándékról a következő e-mail címen Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ill. telefonszámon +36303455867 kérünk szépen visszajelzést 2014. április 2-ig.
Demeterné Vajda Piroska (humán munkaközösség vezető) és
Bodnárné Varga Márta (projektvezető)
Szülők iskolája 2014
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 11. kedd, 20:49
- Írta: Fekete Andrea
Február végén 13. alkalommal rendezték meg iskolánkban a Polgári úti könyvtárban a Szülők iskolája című programot, mely a szokásoknak megfelelően szülőknek illetve pedagógusoknak adott hasznos tanácsokat gyermekneveléssel kapcsolatban.
Alföldiné Ragyák Andrea szakpszichológus maga is szorosan kötődik a gyermekekhez, anyaként, pedagógusként és szakemberként is - így évről évre olyan témákat választ előadásához, mely nemcsak hogy aktuális napjainkban, de segítséget nyújthat meglévő, rejtőzködő, vagy esetleg kialakulóban lévő problémákban.
Az idei előadás témája "A család szerepe a nevelésben" volt. A résztvevők átfogó képet kaptak a család fogalmáról, fajtáiról, funkcióiról. Betekintést nyerhettek abba, hogyan fejlődik a családi élet, milyen szakaszai vannak, valamint mikor illetve miért nem működik jól egy család. Milyen nevelési stílusban fordulunk gyermekeink felé, s ezeknek milyen hatásai vannak a további személyiség fejlődésében, kialakulásában.
A szülők egymáshoz való viszonya is meghatározó a nevelésben, komoly zavarokat okozhat, ha elakad a családi kommunikáció, az egymáshoz való fordulás, a másikra való odafigyelés.
Sajnos tendencia, hogy serdülő korban, vagy utána derülnek ki olyan visszafordíthatatlan és maradandó sérülések, melyek a rossz nevelési stílus, a nem megfelelő családi légkör eredményei. Szülőként, pedagógusként időben észrevenni, reagálni és segíteni nem kis feladat. A "Szülők iskolája" többek között ebben nyújt évről évre segítséget - használjuk ki a lehetőséget , tanuljunk belőle, hisz a tét nem kicsi- gyermekeink személyisége, a jövő társadalma van most kialakulóban. Figyeljünk oda rájuk, támogassuk őket szeretetünkkel, segítsük őket nagy-nagy bizalmunkkal - ám ha segítségre van ebben szükségünk, mindenképpen kérjük a szakember segítségét.
Fekete Andrea
Kutatómunka iskolánkban
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 11. kedd, 13:08
- Írta: Tóth Imre
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet hat témakörben (Alsó tagozat, Felzárkóztatás, Komplex művészeti nevelés, Gyakorlati életre nevelés, Természettudományos nevelés, Ökoiskola) pályázatot írt ki az elmúlt év szeptemberében nevelési-oktatási programok fejlesztésére. Iskolánkból négy munkacsoportkészített pályázati csomagot. Mind a négy szakmailag megfelelő szintet ért el, ehhez gratulálok az összeállító pedagógusainknak. Az OFI a pályázati határidő lejárta után a Természettudományos nevelés, illetve a Komplex művészeti nevelés témakört kidolgozó kutatócsoportjainkat támogatta, a másik kettőt túljelentkezés miatt nem. Az országban majdnem 60 ilyen kutatócsoport alakult, ebből kettő iskolánkban működik. Úgy gondolom, ez az adat tükrözi intézményünk dolgozóinak aktivitását, igényét a korszerű ismeretek elsajátítására, alkalmazására.
Meghívó szülői fórumra
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 10. hétfő, 20:52
- Írta: Tóth Imre
A Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a hitoktatásban érintett egyházak részvételével tájékoztató szülői fórumot szervez a 2014-2015-ös tanévben hitoktatást választó leendő elsős és ötödikes diákok részére.
Időpont: 2013. március 13. 17.00 óra
Helyszín: Óvoda utca 2-10., emelet 107-es terem.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Tóth Imre
Meghívó a városi március 15-ei ünnepségre
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 03. hétfő, 12:53
- Írta: Tóth Imre

***********************************************
Élményeim 1. rész
- Részletek
- Közzétéve: 2014. március 03. hétfő, 09:27
- Írta: Simon Cristiade
Fordította: Papp Imréné
Ez a projekt október elején kezdődött. Angol osztályokra számítottam, de megkértek, hogy németeseket válasszak. Féltem, mert nem vagyok jó németből. Aztán azt gondoltam, miért is ne, nekem is gyakorlási lehetőség ez.
Mielőtt megérkeztem, már sokat chatteltem Zsuzsa nénivel. Ő megnyugtatott, hogy ne féljek. Nem lesz gond.
Január 19-én este érkeztem Nánásra. Zsuzsa néni (a mentor anyukám) és a fia (a magyar fiútestvérem) türelmesen vártak engem az állomáson. Én nagyon rosszul éreztem magam, mert már este tíz óra volt, későn kellett értem jönniük. Ők a kezdetektől fogva, és most is nagyon kedvesek hozzám. Zsuzsa néni túrós bélest és vaddisznópörköltet hozott nekem. Életemben most ettem ilyet először. Nagyon ízlett.
Másnap aztán megkezdődött az iskola. Az első héten, a Baross utcán voltam. Nagyon sok vidám, kedves gyerekkel találkoztam, óriási örömet szereztek nekem. Bemutattam az Indonéziáról szóló prezentációmat. Rengeteg kérdésük volt a tanulóknak, a tipikus kérdésektől az egészen furcsákig. Itt mindig nagyon boldog voltam, és még maradtam volna. A Baross utca az első szerelmem itt Magyarországon, és ez felejthetetlen.
Sajnos csak egy hétig voltam itt. Az Óvoda és az Iskola utcán nagyon sok gyerek volt, itt is kedves és barátságos volt mindenki, a kisebbek különösen boldogan fogadtak. Sajnos megint búcsút kellett mondanom. Erika néni és Ildikó néni kedvesek voltak hozzám, örültem, ha találkoztam velük.
A negyedik héten a Kőrösi Gimnáziumot kerestem fel. Az ottani diákok már szinte felnőttek, és jobban megértettük egymást németül és angolul. Itt is jól éreztem magam. De már kíváncsi voltam a Polgári úti gyerekekre. Anikó és Marcsi is nagyon kedvesek és türelmesek voltak velem.
{oziogallery 276}
Jótékonysági bál
- Részletek
- Közzétéve: 2014. február 28. péntek, 10:27
- Írta: Szabó Attila

******************************************************
Meghívó városi nőnapra
- Részletek
- Közzétéve: 2014. február 27. csütörtök, 18:21
- Írta: Super User
A Hajdúnánás Városi Önkormányzat és az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület sok szeretettel hívja a lányokat, az asszonyokat, valamint minden érdeklődőt a
Városi Nőnap
programsorozatára az Ifjúsági Házba.
Március 7. péntek
16.30 – 19.00: Kézműves foglalkozások nem csak lányoknak
Különleges ékszerek – karkötő, nyaklánc, fülbevaló - készítése nemezből és más anyagokból.
Egyedi képkeretek készítése – hozz magaddal egy fa képkeretet (lehet régi, kopott is), különféle gombokat, szalagokat, és a kedvenc fotódat.
Különböző hajfonatok készítésének bemutatása, tanítása.
Csillámtetoválás készítése.
Fiúknak ajánljuk: készítsd el saját kezűleg a nőnapi virágcsokrot édesanyádnak, lánytestvérednek, barátnődnek stb..
19.00: Egyszerűen bonyolult című film vetítése – hozd magaddal anyukádat is!
Március 8. szombat
14.00: „Női szerepek” című előadás és beszélgetés
Előadó: Alföldiné Ragyák Andrea pszichológus
15.30: „Azok a csodálatos dobverők”
Kubai ritmusok a Hajdúböszörményi Ütős Együttes előadásában
16.00: „Letűnt korok, eltűnt divatok” című előadás
Előadó: Mojzesné dr. Székely Katalin divatszociológus, egyetemi docens
17.50: A hölgyeket köszönti Szólláth Tibor polgármester
18.00: A háromszoros világbajnok 4 for Dance műsora
15.00 – 18.00: Köröm-, kéz-, bőr- valamint hajápolási tanácsadás és bemutató
A belépés minden programra díjtalan.
**************************************************************

