Úton volt a Zene Hajdúnánásra…

Úton volt a Zene Hajdúnánásra…

A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar januárban pályázatot írt ki, amely néhány tagjának vendégszereplését ígérte ajándékba a nyertes iskoláknak. Komoly versenyben sikerült művészeti iskolánknak is bejutni az élmezőnybe, így 2016. április 14-én csakugyan megérkeztek a művészek hozzánk. Aki ott volt, tudja, miért érdemes megjegyezni a nevüket: Szabó Krisztina – hegedűművész, Szegleti Bernadett – hegedűművész, Horváth Andrea – fagottművész, Mohácsi Gyula – brácsaművészek olyan hangulatot teremtettek, olyan ámulatba ejtő természetességgel tolmácsolták a valóban gyerekeknek szóló kis karakterdarabokat, hogy legtöbben észre sem vettük, hogy elszaladt az idő. Volt ott mindenféle: szúnyogtánc igazi zizegéssel, kacagtató macskanyávogás, kutyák….és még sorolhatnánk. Külön büszkeség volt számunkra, hogy iskolánk néhány tanulója is felállhatott a budapesti művészek közé szerepelni, amit ők elismerő mosollyal tapsoltak meg, és külön is gratuláltak Kecskés Emese fuvolistának, Csiszár Milán zongoristának és Kutasi Lajos trombitásunknak és kísérő tanáruknak: Tóth Erikának. Köszönet a felkészítő tanárok munkájáért.

Horváthné Bózsár Irén

Egyik elsős kis zongoristánknak  is nagy élmény volt a koncert; le is írta:

 

14. Móra-Garabonciás Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptánc Találkozó

14. Móra-Garabonciás Regionális  Gyermek és Ifjúsági Néptánc Találkozó
Nyíregyháza, 2016.04.15.

A Bocskai AMI néptánc tanszaka 5. tanévét zárja hamarosan. A Nyíregyházi versenyre eddig minden tanévben indítottak versenyzőket néptánc pedagógusaink és minden alkalommal jutott a díjakból a hajdúnánási táncos lábú növendékeknek.

Így történt ez most is, azzal a különbséggel, hogy az idei találkozón indult a legnépesebb küldöttséggel a tanszak és ezen a tavaszon hozta el a legtöbb elismerést, díjat a hagyományőrző táncosok közössége.

Makkai Andrea, Bedő Melinda, Márton Attila és Bistey Attila felkészítő tanárok keze alól az alábbi eredményekkel tértek haza a legeredményesebb művészeti iskola tanulói.

Szóló táncosi Különdíjban részesült: Ölveti Sándor, Varga Patrik Sándor, Horváth Dorina Jázmin az 1. korcsoportból, ill Rab Réka, Nagy Marcell és Bohács Bence a 3. korcsoport versenyében.

Pántlikás táncosi címet szerzett:

  • Kovács Alíz, 1.kcs.
  • Czipa Hanna, 3. kcs.
  • Révész Zsanna, 3. kcs.

Bokrétás táncosi címet jegyzett:

  • Gál Miklós, Fórizs Márk, Papp Levente, 3. kcs.
  • Erdei Ferenc, Pálóczi Gábor és Varga László, 4. kcs.

Varga László az Aranyszalma Ifjúsági Néptáncsoport tagja a találkozón nyújtott összteljesítményéért a találkozó legjobb férfi táncosa címet is megnyerte.

Összességében 16 produkció nevezése nyomán 13 díjazás nyugtázta a hajdúnánási néptánc oktatás országosan is elismert művészeti, szakmai, alkotói, pedagógiai munkásságát.

A táncosok és hozzátartozóik nevében a néptánc pedagógusok ezúton is köszönik a Hajdúnánási Tankerület, mint fenntartó anyagi és erkölcsi támogatását, valamint az iskola vezetésének és a kollégáknak a megértést a külön próbák megtartásához.

 

{oziogallery 386}

Örömmel és büszkén jegyezte: Bistey Attila AMI tagintézmény-vezető, néptánc pedagógus 

*****************************************

Növendékhangverseny 2016. április 26.

****************************************************

 

„Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt…”

**********************************************-

 

Újabb Hajdúnánási sikerek a Nyíregyházi országos néptánc versenyen

Újabb Hajdúnánási sikerek a Nyíregyházi országos néptánc versenyen

2016. február 26-án került megrendezésre 18. alkalommal a Vécsey- Vásárhelyi Kamara Néptánc-és népdaléneklési Verseny Nyíregyházán. A rangos hagyományőrző megmérettetésre 3 korcsoportban közel 40 produkcióval neveztek az ország minden pontjáról érkező művészeti iskolák, amatőr néptánc együttesek utánpótlás csoportjai, ill. egyesületek által működtetett hagyomány ápoló közösségek.

A Hajdúnánási Bocskai Iskola Makláry Lajos Alapfokú Művészeti Tagintézményét képviselő néptánc tanszak 50 néptáncos növendéke szállt le kora reggel a külön buszról, hogy mihamarabb  elkezdje a Szikes Zenekarral közös színpadi próbát. A félszáz” géppuska lábú” a 4 fős néptánc pedagógus vezérkar irányításával 8 különböző produkcióval készült a megmérettetésre.

Az Aranyalma és Aranyvessző csoportokon keresztül a már jó nevű és a korábbi években többször is díjazott Cinegelábúak-ig, a Bocskai Apródjain át az Aranyszalma Ifjúsági Együttesig minden nevesített együttesünk képviseltette magát 1-2 koreográfiával.

A színpadon megjelenített tájegységek között találtuk a Felső-Tiszavidék, a Mezőföld, a Rábaköz, ill. az Erdélyi táncdialektusból Székelyföld és Szilágyság táncait.

A 3 fős szakmai zsűri soraiban üdvözölhették a népművészek a magyar Táncház mozgalom és a színpadi táncművészet jeles koreográfusait, hajdani szólistáit, oktatóit. Jelesül Kökény Richárdot az Állami Népi Együttes vezetőjét, Sikentász Szilvesztert, Művészeti Iskola igazgatót, Örökös aranysarkantyús Táncost és Tóth Juditot a Gödöllő néptánc együttes művészeti vezetőjét.

A késő estébe nyúló eredményhirdetést és díjkiosztást az idén is érdemes volt kivárni Makkai Andrea, Bedő Melinda, Márton Attila és Bistey Attila tanítványainak és az értük izguló szülőknek, barátoknak. Végeredményben minden korcsoportban az első 3 hely valamelyikén végeztek táncosaink, melyet különdíjak is tetéztek.

Részletesen és korcsoportonként (képek!):

Bővebben: Újabb Hajdúnánási sikerek a Nyíregyházi országos néptánc versenyen

Kiegészítő információk