Növendékhangverseny

Növendékhangverseny
2016.11.19.
Kéky lajos Városi Művelődési Központ

Rendhagyó időpontban, az elmúlt hétvégén került megrendezésre a hajdúnánási Alapfokú Művészetoktatás Zeneművészeti ága első félévi kiemelt rendezvénye.

A Bocskai Iskola Makláry Lajos Tagintézményének vezetői  és  projekt vezető tanárai helyesen gondolkoztak, amikor a szombat délutánt jelölték ki a fiatal zenei tehetségek bemutatkozására.

Ezt igazolta vissza a közel 300 főt számláló közönség. külön megelégedéssel láttuk a nézők soraiban a hozzátartozók, iskolatársak pedagógus kollégák mellett a város középiskolás korosztályának képviselőit.

Bővebben: Növendékhangverseny

Növendékhangverseny 2016. november 19-én


 

Fiatal zenész tehetségek Fesztiválja

Fiatal zenész tehetségek Fesztiválja
Ustron, Lengyelország
2016.10.21-23.

Lengyel testvéreink lengyel testvérvárosunkban minden évben megrendezik a városban élő és tanuló, kiemelkedő zenei és énekes előadói  tehetséggel megáldott fiatalok egész hétvégét betöltő találkozóját.

A vendéglátók évről évre kiválasztanak egy külföldről meghívott küldöttséget is Ustron testvér települései közül.Most Hajdúnánáson volt a sor és így jutott el a megtisztelő felkérés a Bocskai Általános Iskola Makláry Lajos Alapfokú Művészeti Tagintézménye Zeneművészeti Ága zenetanáraihoz.

Gyors tanszaki egyeztetés után a fuvolisták kiválósága, a 2016. Év Művésze Kecskés Emese készíthette az úticsomagját, s bele  kedves hangszerét. Ezután már nem volt nehéz meggyőzni Csiszár Milán zongora tanszakos növendékünket sem, hogy kíséretet adjon a „Művésznőnek”.

A két felkészítő tanár: Hallgató-Barkaszi Andrea és Tóth Erika tanárnő  profi sofőrt keresett  és talált a Városi Önkormányzat által biztosított gépjármű volánjához. Gyuró Zoltán tanár úr, a citera tanszak vezetője örömmel vállalta ezt az új szerepet.

Hosszú, esős 7-8 óra közlekedés után érkezett küldöttségünk az őszi pompájában tündöklő Beszkidek lábánál fekvő városba.

 

Bővebben: Fiatal zenész tehetségek Fesztiválja

IV. Forradalmi Cívis Cuháré

IV. Forradalmi Cívis Cuháré

Kárpát-medencei Népművészeti Találkozó
2016.10.23.
Debrecen, Kölcsey Központ

A Hajdúnánási Alapfokú Művészetoktatás zászlóshajója a néptánc tanszak közel 80 utassal a fedélzetén képviseltette magát a néptáncosok, népzenészek, dalosok és népi kézművesek  hagyományos Debreceni összejövetelén.

Az egész napos tánctanítás félóránkénti váltással keresztmetszetét adta az érdeklődő táncos fiataloknak és családtagjaiknak a Kárpát-medence legnépszerűbb tánctipusainak Rábaköztől Moldváig, Felvidéktől a Dél-Alföldig. A Kelet–Magyarországi régió ismert táncházi zenekarai, a Bürkös, a Bakator, a Bíró és a Sugalló zenekar szolgálta a legavatottabb oktató párosok által irányított tánctanításokat, ill. a versenyprogramot. Immár 4. alkalommal Iskolánk kiváló néptánc pedagógusa: Márton Attila és testvérpárja is a felkért tánctanítók között jeleskedett a Nyírség és Felcsík táncainak ismertetésével.

Bővebben: IV. Forradalmi Cívis Cuháré

Simándy József - a magyar tenor

Simándy József - a magyar tenor

Október 23-án 19 órakor a Szolnoki Szigligeti Színházban emlékműsor lesz a Bánk bán megírásának befejezése 155., Simándy József születésének 100. és az 1956-os Forradalom kitörésének 60. évfordulója tiszteletére.

1916. szeptember 18-án, Kistarcsán született az örök tenor, a nagy magyar tenorista, Simándy József. Schulder Józsefként látta meg a napvilágot és ő ezzel a sváb névvel lett nagy magyar.

Már fiatal korában is gyönyörű hangja volt, mégis, első jelentkezését elutasították az Operában. Ezért, hogy el tudja tartani önmagát és édesanyját, megtanulta az autószerelést. Nyomorúságos körülmények között éltek, nagy szegénységben, édesapja alkoholizmusa minden pénzüket elvitte.

Bővebben: Simándy József - a magyar tenor

Kiegészítő információk