Virágzik a hajdúnánási néptánc
- Részletek
- Közzétéve: 2017. március 06. hétfő, 19:30
- Írta: Márton Attila
- Találatok: 3443
Virágzik a hajdúnánási néptánc
A hajdúnánási néptáncosok életében újabb sikertörténetekről számolhatunk be. A város- és megyeszerte ismert Aranyszalma Ifjúsági Néptáncegyüttes lendületes, alázatos táncosai olyan eredményt értek el, amivel még a műfajban sokat élt szakmai vezetőiket is sikerült meglepniük. A csoport bejutott a 2016-os év legjobb 17 együttesét és koreográfiáit felvonultató Néptánc Antológia gálaműsorába. A Bocskai István Általános Iskola keretein belül működő, a Hajdúnánás Városi Önkormányzat valamint a Cifraszűr Néptánc Egyesület által támogatott együttestől ez egy mesébe illő teljesítmény volt. A február 25-én megrendezett esemény azért ekkora elismerés, mert ilyenkor egy napra az egész mozgalom Budapestre figyel és érdeklődően tekinti meg, hogy kik tartoznak jelenleg a néptánc mozgalom krémjébe. A heti kétszeri, háromszori és esetenként a hétvégi próbák, az áldozatos munka meghozta gyümölcsét a hajdúnánási fiataloknak. Természetesen az együttes ezt az eredményt sem érhette volna el a Hajadúböszörményi Tankerületi Központ, a Városi Önkormányzat és a Cifraszűr Néptánc Egyesület segítsége nélkül, akik folyamatosan biztosítják a szakmai sikerekhez elengedhetetlen utazási, zenekari, viseletbeli és egyéb anyagi, erkölcsi támogatást.

Márton Attila
************************************
Kicsinyek farsangja 2017
- Részletek
- Közzétéve: 2017. február 09. csütörtök, 08:28
- Írta: Super User
- Találatok: 2158

A BOCSKAI AMI FELHÍVÁSA
- Részletek
- Közzétéve: 2017. január 19. csütörtök, 10:09
- Írta: Bistey Attila
- Találatok: 2586
A BOCSKAI AMI FELHÍVÁSA
A BOCSKAI ISKOLA
MAKLÁRY LAJOS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI TAGINTÉZMÉNYE
FELVÉTELT HIRDET
félévi beiratkozásra
Zeneművészeti ág:
- gitár tanszak Péter Csaba tanár úr
- fuvola tanszak Hallgató-Barkaszi Andrea tanárnő
- hegedű tanszak Kocsis Ágnes tanárnő
- zongora tanszak Cséki Elemérné tanárnő
- citera tanszak Gyuró Zoltán tanár úr
- ütő tanszak Balogh János tanár úr
Képzőművészeti ág:
- festészet- grafika tanszak - Dancs Ferenc tanár úr
Táncművészeti ág (néptánc tanszak):
- Kis Aranyalma Csoport (elsősorban fiúk) 1.-2. osztályos tanulók, Makkai Andrea, Bistey Attila néptánc pedagógusok
- Aranyalma Csoport (elsősorban fiúk) 3.-5. osztályos tanulók, Bedő Melinda, Márton Attila néptánc pedagógusok
Részletes tájékoztatás a választott tanszak tanáránál, vagy az AMI irodában munkanapokon 08.00-16.00 között.
Jelentkezési határidő: 2017.01.27.
BOCSKAI AMI, MŰVÉSZETOKTATÁS SZAKÉRTELEMMEL
***************************************************************
"...Angyalok seregét, hogy repülni látom..."
- Részletek
- Közzétéve: 2016. december 06. kedd, 15:05
- Írta: Bistey Attila
- Találatok: 1845

***********************************************************-
Karácsonyi rajzpályázat
- Részletek
- Közzétéve: 2016. december 06. kedd, 10:10
- Írta: Horváthné Bózsár Irén
- Találatok: 1716
A BOCSKAI AMI meghirdeti:
KARÁCSONYI RAJZPÁLYÁZAT
Téma:
1-4. évfolyam:
Karácsony szeretteim és játékaim között
5-8. évfolyam: Karácsonyi szeretet
Szabadon választott technika, A/3, vagy A/4 méret
Beadási határidő:
2016. december 12. hétfő,
az Óvoda utcai intézményegységben
Munkáitokból kiállítást rendezünk a
Városi Művelődési Központban.
Bocskai AMI: művészetoktatás szakértelemmel

*************************************************************

