Hírek
Az „Arany Műhely” bizonyított…
- Részletek
- Közzétéve: 2018. március 19. hétfő, 12:31
- Írta: Bistey Attila
Az „Arany Műhely” bizonyított…
2018.03.02-án került megrendezésre jubileumi 20. alkalommal Vécsey-Vásárhelyi Regionális Kamara Népdal, és Néptánc Verseny a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézményében.
A Bocskai AMI néptánc tanszakának szaktanárai és növendékei immár 6. alkalommal készültek nagy várakozással a régió legkiemelkedőbb szakmai megmérettetésére.
A 2017-es találkozóról nagy sikerrel tért haza a hagyományőrző különítmény, így érthető, hogy a felkészülésbe apait-anyait beleadott az idén is a 9 különálló kamara produkciót betanító koreográfus- és felkészítő kollektíva.
Makkai Andrea, Bedő Melinda, Márton Attila és Bistey Attila csoportvezető néptánc pedagógusok a Kárpát-medence legszebb magyar néptánc örökségét feldolgozva állították színpadra a Kis Aranyalma, az Aranyalma, az Aranyvessző, a Cinegelábúak és az Aranyszalma Ifjúsági néptáncegyütteseink kiválasztott, rátermett fiataljait.
Iskolaváró foglalkozások gyerekek részére
- Részletek
- Közzétéve: 2018. március 19. hétfő, 12:19
- Írta: Tóth Imre
***************************
Pénz7 az Óvoda utcán
- Részletek
- Közzétéve: 2018. március 18. vasárnap, 17:16
- Írta: Málovics Dóra 5. a
A Pénzügyi és Vállalkozói Témahét eseményei március első hetében kerültek megrendezésre.
Ebben az évben iskolánk is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, témánk a családi költségvetés volt.
A délelőttök folyamán néhány tanórán a takarékosságról és a pénz fontosságáról szóló feladatokat oldottunk meg, megismerkedtünk pénzügyi alapfogalmakkal, felidéztük a témához kapcsolódó szólásainkat, közmondásainkat, terveztünk költségvetést is.
Farsangoltunk!
- Részletek
- Közzétéve: 2018. március 17. szombat, 14:27
- Írta: Gálné Krizsán Melinda
2018-ban február 21-én, „hamvazó szerdán” ért véget a farsangi időszak, s kezdődött el a nagyböjt ideje, mely a húsvétot előzi meg.
"Válogatós vagyok" - terepfoglalkozás
- Részletek
- Közzétéve: 2018. március 13. kedd, 11:33
- Írta: Tóth Imre

Jelentkezés a foglalkozásra:
https://doodle.com/poll/wygmsv8v8c9y6gfccvfhr3fi/private
(A plakátkészítő vajon komolyan gondolta, hogy tömegek pötyögik be a linket???)
***********************************************
„A zene mindenkié!” - városi alsós ének- és furulyaverseny 2018
- Részletek
- Közzétéve: 2018. március 06. kedd, 20:52
- Írta: Nagy-Tóth Annamária
Immár hagyományosan, február hónap utolsó keddjén került megrendezésre a város alsós tanulói számára meghirdetett népdaléneklő – és furulyaverseny. Ez a délután a népzene jegyében telt el. Lelkünknek kedves népdalainkat nemcsak énekelt, hanem furulyán játszott változatban is hallhattuk, az ismerős dallamok ezen a kedves hangszeren is szívet melengetően csendültek fel. A korábbi évekhez hasonlóan most is töretlen lelkesedéssel és kedvvel készültek a gyerekek a nagy megmérettetésre. Tehetségüket 3 kategóriában mutathatták meg:
- SZÓLÓ ÉNEK
- SZÓLÓ FURULYA
- CSOPORTOS ÉNEK (duett, trió)
Bővebben: „A zene mindenkié!” - városi alsós ének- és furulyaverseny 2018
Meghívó - Nagymamáink receptjeiből
- Részletek
- Közzétéve: 2018. március 05. hétfő, 12:05
- Írta: Tóth Imre
*****************************
Szánkótúrán az iskola
- Részletek
- Közzétéve: 2018. március 04. vasárnap, 12:20
- Írta: Péter Hajnalka
Egy márciusi péntek reggelen az időjárás lehetővé tette számunkra, hogy elindulhassunk szánkózni Bükkszentkeresztre, amit már nagyon vártunk.
A szülők aggodalmas tekintettel néztek a busz után, de mi izgatottan ültünk fel rá és pakoltuk be a szánkókat, csúszkákat.
Az út kicsit hosszúnak tűnt, de utána a látvány kárpótolt bennünket. A térdig érő hó, az alföldi gyerekek szeme csillogása, a visítozva lecsúszások mindent elárultak szavak nélkül is.
Konyári Dávid tanár bácsi után, karavánként elinduló, szánkót húzó gyerekcsapat egyre távolabb került a látószögből a nagyobb lejtő ígéretében. Így a csapat után eredt Kaprinyák Sanyi bácsi is, fotókat, videókat készíteni.
Kis idő múlva kifáradva, átfagyva tértek vissza a gyerekek, melegedőt, forró teát kívánva. Ezt a helyi vendéglátós és Kékiné Seres Emma tanító néni jóvoltából ki is használtunk.
Hazafelé indulva, szánkókat, váltóruhát, magunkat összeszedve ültünk vissza a buszra, hogy visszatérjünk városunkba, iskolánkba.
Mire hazaértünk, kiderült, hogy egy természetkedvelő jóvoltából még a Youtube csatornára is felkerültünk :„Hajrá Bocskai!”
Nagyon jól éreztük magunkat! Reméljük, hogy a DÖK a jövő tanévben is lehetővé teszi számunkra a szánkótúrát, amit mi örömmel ki is fogunk használni.



