Hírek
’’ Under the sea’’ nyelvi verseny
- Részletek
- Közzétéve: 2018. április 17. kedd, 19:17
- Írta: Tóth és Horváth Hanna
A Debreceni Dózsa György Általános Iskolában rendezték meg, március végén, az angol és német nyelvi csapatversenyt, megyei szinten. Ezen mi (Tóth Panna, Horváth Hanna, Tóth Hanna) képviseltük iskolánkat. Nagyon sok tapasztalatot, tudást szereztünk ezzel a versennyel és a felkészítés során is, amit innen is köszönünk angol tanárnőnknek. Ennek a versenynek az az érdekessége, hogy a szellemi tudáson kívül jelmezt is kellett készíteni. Mivel a téma a ,,víz alatti világ’’ ezért elég sokat gondolkodtunk az öltözékünkön. Kis szülői segítséggel sikerült megvalósítani a tervünket a kagyló jelmezről, mely a zsűri tetszését is elnyerte. A díszlet nagyon kidolgozott és a témához illő volt, tényleg úgy éreztük mintha víz alatt lennénk. A feladatok nagyon érdekesek és szellemesek voltak. Az utóbbi, szó szerint is, az egyik feladatban egy sötét szobában kellett tájékozódni, és gyakran ijesztgettek eközben. Voltak interaktív feladatok is, ami fejleszti az angol és német nyelvtudást. Végül V. helyezést értünk el megyei szinten. Összeségében nagyon élveztük.
Készítette: Tóth és Horváth Hanna
K&H pénzügyi vetélkedő - irány az országos döntő!
- Részletek
- Közzétéve: 2018. április 17. kedd, 16:08
- Írta: Szabó Attila
A "Zsiványcsapat" 1. helyezést ért el a K&H pénzügyi vetélkedőjének regionális középdöntőjében, és bejutott az országos döntőbe.
Csapattagok:Boda Janka Hanna 1.c, Szabó Donát Attila 1.b, Farkas Ferenc 2.a
A K&H pénzügyi vetélkedő mai megyei döntőjét megnyerte a Bocskai István Általános Iskola 1-2. osztályos csapata, a "Zsiványcsapat", ezzel kivívta a jogot a május 22-én megrendezésre kerülő országos döntőre Budapesten!
A csapat tagjai: Boda Janka Hanna 1.c, Szabó Donát Attila 1.b, Farkas Ferenc 2.a
Felkészítő tanár: Deméné Czeglédi Éva
Idegen nyelvi napok – 1. Nap
- Részletek
- Közzétéve: 2018. április 17. kedd, 10:19
- Írta: Tóth franciska
Idegen nyelvi napok – 1. Nap
Keresztrejtvényfejtő verseny
Az idegen nyelvi napok keretében 2018. április 16-án keresztrejtvényfejtő versenyt szerveztünk a 4-6. évfolyamon tanuló gyerekek részére. A nagy érdeklődésre való tekintettel minden intézményegységünkben megrendezésre került. Évfolyamonként különböző nehézségű rejtvények oldottak meg a gyerekek, melyek különböző témaköröket öleltek fel. Igazán változatosak voltak a feladatok, a szókincs nem kizárólag a tanórán tanultakra épült. Kíváncsiak voltunk, ki mennyire jártas egy-egy témakör szóanyagában, illetve hogyan tudja alkalmazni más forrásból szerzett tudását.
A németet tanuló gyerekek a család, az állatok, a tanszerek, a ruhadarabok, szabadidő, valamint az évszakok, míg az angolosok a számok, gyümölcsök, zöldségek, család, állatok, foglalkozások, épületek, testrészek ismeretében bizonyíthatták tudásukat, felkészültségüket. A gyerekek a maguk által választott párjukkal versenyezhettek, mely részben megkönnyítette munkájukat. Bátrabbak, magabiztosabbak és eredményesebbek voltak, hiszen ezáltal tudásuk összeadódott.
A szervezők frissítőkkel, finomságokkal kedveskedtek a versenyzőknek, melyet nagy örömmel fogadtak.
Köszönjük a gyerekek aktivitását, lelkesedését! Eredményhirdetés és a jutalmak átadása kedden, iskolagyűlés keretében lesz.
Tóth Franciska


Természettudományi hét 2018
- Részletek
- Közzétéve: 2018. április 12. csütörtök, 21:51
- Írta: Madainé Nótin Mónika

A Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium március 19. és 23.-a között rendezte meg a Természettudományi hetet. A tankerület iskolái és a környező iskolák 309 tanulót neveztek be a különböző természettudományi versenyekre. A bocskais diákok mellett örömmel fogadtuk a Hajdúdorogról, Hajdúböszörményről, Bodaszőlőről, Újtikosról, Görbeházáról, Tiszagyulaházáról és a Kőrősi gimnáziumból érkező tanulókat is.
1. Jótékonysági pille futás és gyermek majális
- Részletek
- Közzétéve: 2018. április 11. szerda, 09:43
- Írta: Tóth Imre

Nánási Portéka - ahogy mi szeretjük
- Részletek
- Közzétéve: 2018. április 10. kedd, 19:33
- Írta: Tóth Imre
Idegen nyelvi napok 2018
- Részletek
- Közzétéve: 2018. április 10. kedd, 19:30
- Írta: Dr. Tóthné Ferencz Marianna





