Hírek
„FEDEZD FEL ÚJRA” tehetséggondozó program
- Részletek
- Közzétéve: 2016. június 24. péntek, 13:02
- Írta: Molnár Imréné
„FEDEZD FEL ÚJRA” tehetséggondozó program
A hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola és AMI a Nemzeti Tehetség Program keretében „Fedezd fel újra” címmel pályázatot valósított meg a 2015/2016-os tanévben. Az NTP-KKI-B-15-0218 pályázati azonosító alatt futó programban 1.400000 Ft-ot nyertünk. Különböző területeken végeztünk látványos és érdekes fizikai, valamint kémiai kísérleteket. Megfigyeléseinket matematikai magyarázatokkal is alátámasztottuk. Foglalkozásaink során a gyerekek betekintést nyerhettek más, kapcsolódó természettudományi területek ismeretanyagaiba is.

A szakmai munka mellett több kirándulást is szerveztünk a tanulóknak, természetesen ezek alatt is sok-sok hasznos információhoz jutottak.
Április 21-23-a között Debrecenbe látogattunk el. Első nap a Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakközépiskolájában laborórákat néztünk meg. Második nap a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán matematikai, fizikai és kémiai kísérleteket, előadásokat szerveztek számunkra. Az utolsó napon az Agora Tudományos Élményközpontban játszhattak kis tudóst a gyerekek. Természetesen szabadidős tevékenységekre is volt idő. Többek között ellátogattunk az állatkertbe, sétáltunk a városban és megnéztük a Botanikus kert növényeit is.
Május 13-án Budapestre utaztunk, ahol az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen kémiai előadást néztünk meg, melynek címe: Az elektronok színháza. Az előadó Dr. Róka Sándor volt.
Május 27-28 között kétnapos kiránduláson vettünk részt Poroszlón. A Tisza-tavi Ökocentrum akváriumai, halai, élőlényei lenyűgöztek bennünket. A Vízisétányon pedig betekinthettünk a madárrezervátum és a növényvilág életébe is. A csónaktúra közben a vízi közlekedési eszközök működési elveit is megismerhették a diákok, és betekintést nyerhettek a környezet- és a vízvédelem témakörébe is.
Június 10-én tartottuk projektzáró rendezvényünket, melyen tanítványaink bemutatták tudásukat iskolánk diákjainak és nevelőinek.
Köszönettel tartozunk a pályázat megvalósításában segítséget nyújtóknak:
- Csiszár Imrének, Hajdúnánás Város alpolgármesterének;
- Dr. Pintér Ákosnak, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológia Kar dékánjának;
- Somogyi Bélának, az Agora Tudományos Élményközpont igazgatójának,
- Tóth Imre igazgató úrnak és Szabóné Varga Éva intézményegység-vezetőnek,
- és nem utolsó sorban a résztvevő gyerekeknek!
Programunkról tanulóink cikkeket írtak, melyek a Hajdúnánási Újság május 26-i számában a 9. oldalon olvashatóak.
A pályázat megvalósítói:
- Mezeiné Gurbán Juliánna
- Molnár Imréné

Molnár Imréné
Véget ért egy színházi évad
- Részletek
- Közzétéve: 2016. június 24. péntek, 10:02
- Írta: Vargáné Papp Júlia
Véget ért egy színházi évad
Iskolánk diákjai évek óta járnak a Csokonai Színház előadásaira. Ez az évad különleges volt számunkra, hisz mondhatni már-már rendszeres vendégei voltunk a színháznak. De különössége abban is rejlett, hogy a színház ebben az évben ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. 1865. október 7-én tartották Debrecen kőszínházának ünnepélyes megnyitóját. A jubileumi évad keretében számos gyermek- és ifjúsági előadás várta a fiatalokat, a színpadi műfajok közül vígjátékok, musicalek, operettek, operaelőadások széles skáláját kínálta a színház.
Iskolánk tanulói, tanárai, olykor szülők is érdeklődve indultak a színházba. Gyakori kérdés volt, hogy a kamarába vagy a nagyszínházba megyünk-e, ugyanis az előadások közül néhányat a Víg Kamaraszínházban mutattak be, de az igazi élményt a nagyszínház jelentette az erkélyekkel, karzatával, a bordó bársony függönnyel, székekkel s a zenekari árokkal. Gyakran előfordult az is, hogy már az autóbuszunk rég elhagyta városunkat, s akkor jutott eszünkbe megkérdezni: „Mit is nézünk meg?”
A palettán lévő műsorkínálatból ebben az évadban láthattuk Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde drámai költeményét Fige Attila rendezésében, a darabban Mirigy szerepét Ráckevei Anna színésznő, a Csokonai Színház igazgatónője alakította. Öt színház koprodukciójában került bemutatásra az Egerek című mesejáték, amely valójában egy sajtműhelyben játszódó Rómeó és Júlia történet a fehér és a szürke egerek családjának körében. Igazi, maradandó élményt nyújtó, látványos előadás volt. Könnyed szórakozásban volt részünk a Made in Hungária című musical bemutatóján, igaz itt-ott nem értettük, miről is beszélnek a szereplők, hisz nem éltünk az ötvenes években, de a rock and roll zene és a táncosok produkciója magával ragadó volt. Donizetti: Szerelmi bájital című vígoperája – féltünk – megpróbáltatás lesz számunkra, de Donizetti fülbemászó zenéje, valamint a szerelmi történet feledtette velünk, hogy operaelőadáson vagyunk. Húsvét előtt részesei lehettünk a X. Deszka Fesztivál keretében Pál István „Szalonna” és bandája ünnepi koncertjének. Muzsika a családban címmel magyar népzenét, klasszikus- és egyházi zenét hallhattunk a Pál-család előadásában. Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s a két szeleburdiak, Tipptopp és Lipittylotty alakja pajzánságaikkal szintén feledhetetlen élményt nyújtottak számunkra. Sokak közülünk már másodjára nézték meg Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig című darabját, talán azért is, mert az adys diákok által bemutatott musical közelebb kerül hozzánk, mintha könyvben olvasnánk el a történetet, no, meg örökérvényű a Valkay tanár úr (Dánielfy Zsolt) által énekelt dal is:
Égerházi László faszobrász kiállítása
- Részletek
- Közzétéve: 2016. június 22. szerda, 20:51
- Írta: Tóth Imre

************************************************
„Természettudományok újratöltve a Hajdúnánási Regionális Természettudományi Diáklaborban”
- Részletek
- Közzétéve: 2016. június 13. hétfő, 20:17
- Írta: Kállainé Laufer Erzsébet

a Hajdúnánási Regionális Természettudományi Diáklaborban”
hogy a természettudományok iránt érdeklődőknek
2016. június 23-án, ill. június 24-én 16.00 - 17.30-ig
rendhagyó laborórát
szervezünk a
Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnáziumban működő diáklaborban,
ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a HRTD-ben folyó foglalkozásokba,
diákszerepbe bújva kipróbálhatják magukat a kísérletezésben,
egy alkalommal maximum 20 fős létszámmal.
Kállainé Laufer Erzsébet és Molnárné Szatmári Edina
Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, HRTD-labor 1. emelet
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy személyesen az iskola titkárságán,
az alábbi szöveggel:
Boldog békeidők – országos siker történelemből
- Részletek
- Közzétéve: 2016. június 13. hétfő, 06:16
- Írta: Demeterné Vajda Piroska
2016. május 26-án a debreceni Benedek Elek Általános Iskola által szervezett, az EMMI által is támogatott országos történelmi verseny döntőjén vett részt iskolánk csapata. A vetélkedő ősszel kezdődött, melyen közel 50 csapat indult az ország miden szegletéből. A két írásbeli forduló után a legjobban teljesítő 12 csapatot hívták meg a végső küzdelemre. Intézményünket „Sissi udvarhölgyei”, azaz Daróczi Panna (7. c), Kondora Petra (8. c), Polyák Eszter (8. c) és Varga Fruzsina (8. c) tanulók képviselték és 3. helyezést értek el.
A vetélkedő témája: Boldog békeidők. A dualizmus korszakát átölelő történelmi ismeretek mellett a zene, az irodalom, a képzőművészet, találmányok és a divat világában is el kellett mélyülniük. Mindkét írásbeli fordulóhoz kreatív feladatok is kapcsolódtak. (dualizmus kori térkép, tabló, album készítése a korszak egy-egy kiemelkedő eseményéről, személyéről).
IDŐJÁRÁS, DIVAT, GASZTRONÓMIA
- Részletek
- Közzétéve: 2016. június 12. vasárnap, 12:09
- Írta: Labancz Mihály
IDŐJÁRÁS, DIVAT, GASZTRONÓMIA
Ezzel a címmel rendeztük meg immáron 7. alkalommal az időjárás projekt záró foglalkozását. Ez a sorozat egy TÁMOP 3.1.4. pályázat keretein belül zajlott, melyet a mindenkori 7. osztályosok valósítottak meg. Az évek folyamán ellátogattunk a Pethe Norbert által üzemeltetett meteorológiai állomásra. A gyerekek megnézték a műszereket, meghallgatták, hogy hogyan küld adatokat a központi rendszerbe. Erről a www.nanasmet.hu oldalról többet megtudhatunk. Magyarórán tollbamondást írtak az időjárásról, itt így kapcsolódtak a projekthez. A gyerekek a könyvtárból kiadványokat, könyveket ajánlottak egymásnak az időjárással kapcsolatban.
Kézművestanya-kiállítás
- Részletek
- Közzétéve: 2016. június 11. szombat, 06:52
- Írta: Fekete Andre
Kézművestanya-kiállítás
Kiállítással zárta programját a” Kézművestanya 2016” elnevezésű, az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett nyertes pályázat által megvalósuló szakkör iskolánkban. E pályázatot minden évben a nemzeti kulturális örökségek megőrzésére, a hazai nemzetiségi hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatására hirdetik meg.
A 60 órás tehetséggondozó programban 20 gyerek vett részt, 4-8. osztályos korosztályban 4 felnőtt irányításával. A foglalkozásokon már haladó szinten nemezeltek, elsajátították a tájegységeik táncait, megtanulták a batikolás, a selyemfestés és a szövés alapjait, megismerték nagyszüleik játékait. Ellátogattak a Nyíregyházi Falumúzeumba is, ahol bútorfestéssel ismerkedtek, valamint a gyógyító füvekből, gyógynövényekből illatzsákot is varrhattak. Megismerkedhettek a program során a hagyományos ételek ízeivel, olyan finomságokkal, melyek többnyire kemencében készültek, s melyet akár már dédszüleik is ismerhettek, s fogyaszthattak (pl. dübbencs, pogácsa, kenyérlángos). A népi viselet, a népi díszítőművészet világába is betekinthettek Szeitz Ágnes viseletkészítő Népi Iparművész segítségével, aki csodás motívumokkal gazdagította képi világukat.
A 60 óra során rengeteg közös és egyéni alkotás született, melyet a résztvevők iskolatársaiknak, tanítóiknak és szüleiknek is szerettek volna bemutatni, ezért a program zárásaként kiállítást rendeztek a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ kiállítótermében június 9-én.
A kiállítást a Szalmaszálak Citeraegyüttes nyitotta meg, akiknek tagjai egy része részt vett a szakkör munkájában is. A citerazene után a szakkör vezetői, valamint iskolánk igazgatója, Tóth Imre is köszöntötte a vendégeket, s örömét fejezte ki az alkotások sokszínűsége és szépsége kapcsán. A szakkör vezetői ismertették a 60 óra eseményeit, elmondták élményeiket, tapasztalataikat.
A Kézművestanya foglalkozásai mindig jó hangulatban, tettre készen és munkával telve teltek. Hagyományaink megismerése mellett a résztvevők olyan hagyatékot kaptak, mely felnőtt életükben is meghatározó lehet, s biztosan állíthatjuk, szép emlékeket hagyott bennük.
Nemzeti kultúránk , eleink életmódjának megismerésére alapot kaptak, melyet folytatni kell. Folytatni azzal a céllal, hogy ők is továbbadók legyenek, vigyék,ismerjék, tudják, s továbbadják ők is a gyermekeiknek s netán tanítványaiknak is ugyanolyan szeretettel, mint ahogyan ezt ők kapták e program során.
Fekete Andre
A diákok foglalkoztatásának adózási szabályai
- Részletek
- Közzétéve: 2016. június 09. csütörtök, 09:52
- Írta: Tóth Imre
A diákok foglalkoztatásának adózási szabályai
1. Milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki diákként dolgozhasson?
Fő szabály szerint munkavállalóként az létesíthet munkaviszonyt, aki a 16. életévét betöltötte.[1] Az Mt. azonban – az iskolai szünet időtartama alatt – annak a 15. életévét betöltött tanulónak is engedélyezi a foglalkoztatását, aki nappali rendszerű képzésben (általános iskolában, szakiskolában, középiskolában) folytatja tanulmányait. Amennyiben a tanuló 18 év alatti, akkor csak törvényes képviselője hozzájárulásával dolgozhat. Gyámhatósági engedéllyel a törvényben meghatározott kulturális, művészeti, sport- és hirdetési tevékenységre a 16. életévét be nem töltött diák is alkalmazható.
2. A munkavállaláshoz kapcsolódóan van-e valami teendő a NAV-nál?
A munkavégzés bármely formájához szükséges, hogy a tanuló rendelkezzen adóazonosító jellel. Az adóazonosító jel és az adókártya igényléséhez a 16T34-es nyomtatványt kell kitölteni és eljuttatni a NAV-hoz[2]. A nyomtatvány beszerezhető az ügyfélszolgálatokon vagy letölthető a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu) a ”Nyomtatványkitöltő programok” menüpont alatt. Az igénylés ingyenes.
3.Milyen módon foglalkoztathatók a diákok?
A tanuló – mindenki máshoz hasonlóan – alkalmazható:
- munkaviszonyban;
- munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (pl. megbízási szerződéssel); vagy
- egyszerűsített foglalkoztatás keretében,
- háztartási alkalmazottként (pl. bébiszitter).
Kizárólag a diákok munkavállalásához kötődő foglalkoztatási forma az iskolaszövetkezet tagjaként nappali rendszerben tanuló diák, hallgató munkavégzése.

