Hírek
Iskolai logo
- Részletek
- Közzétéve: 2012. március 21. szerda, 19:28
- Írta: Tóth Imre
Tegnap délután megszületett az iskolai logopályázat eredménye. A rutinos szakemberekből álló zsűri (Máté Erzsébet, Zágonyiné Ormós Judit, Fige Jánosné) felbontotta a pályázó diákok, felnőttek borítékait. Néhány pályamű beadása nem történt szabályosan (a készítő adatait titkosan, egy zárt borítékban kellett volna elhelyezni), de e fölött szemet hunytak a zsűri tagjai. Sajnos egy pályázatot nem tudtak elbírálni, mert a zárt boríték csak a pályázó adatai tartalmazta, az általa elkészített logot nem.
ILS - Poland 3. nap
- Részletek
- Közzétéve: 2012. március 21. szerda, 08:01
- Írta: Vargáné Jámbor Ildikó
Gyönyörű szép tavaszi reggelre ébredtünk, az Odra folyón hófehér hattyúk hada úszott el a szállodánk előtt. Első utunk ismét az iskolába vezetett, ahol sok munka várt ránk. Az országok koordinátorai ismertették a kérdőívekre adott válaszok eredményét, melyet minden partner előzetes feladatként saját iskolájában elvégzett. Majd a harmadik találkozó előkészítése zajlott. Egyeztettük az időpontokat és a kiutazók létszámát. Egy hónapunk van rá, hogy két litván népdalt az eredeti nyelven feldolgozzunk és azt népviseletükben előadjunk. Mindezt DVD-n rögzítenünk kell és a romániai találkozón fogjuk bemutatni.
ILS - Poland 2. nap
- Részletek
- Közzétéve: 2012. március 20. kedd, 13:13
- Írta: Vargáné Jámbor Ildikó
Hideg, szeles reggelre ébredtünk, már-már azt hittük, hogy újra itt a tél. Szerencsére gyorsan melegedett az idő és verőfényes napsütésben indulhattunk útnak.
Első állomásunk az iskolába vezetett. Hatalmas, ódon épület fogadott bennünket, ahol közel 300 gyerek tanul 30 pedagógus vezetésével.
A délelőtt folyamán prezentációkat hallgattunk meg, ki-ki a saját iskoláját illetve országának oktatási rendszerét mutatta be. Sok hasonlóságot, de különbséget is véltünk felfedezni az egyes országok között.
Lehetőségünk volt megtekinteni egy olyan különleges tanítási órát, ahol a testnevelés óra keretében anyanyelv és matematika tantárgyak koncentrációit alkalmazták.
Mialatt az előadásokat hallgattuk, addig ?lányaink? a fogadó családjukkal városnéző körútra mentek.
ILS - Második találkozó
- Részletek
- Közzétéve: 2012. március 20. kedd, 06:10
- Írta: Vargáné Jámbor Ildikó
Második Comenius találkozó Lengyelországban, Wroclaw városában
Szombaton este indultunk el a következő találkozónkra. Iskolánkból két pedagógus és két diák látogatott el lengyel barátainkhoz. A nemzetközi vonaton este 8 órakor foglaltuk el a hálókocsis fülkénket, ahol tisztaság , meleg és ropogós ágynemű fogadott bennünket, de nagy várakozássalnéztünk elé az éjszakának.
SNI-s tanulók sikerei
- Részletek
- Közzétéve: 2012. március 19. hétfő, 21:04
- Írta: Tóth Imréné
4000 Hajdú-Bihar megyei tanuló közül jutott be az Országos Szépíró Verseny megyei fordulójába az az 5 ?Bocskais? tanuló, aki 2012. március 9-én vett részt Debrecenben a József Attila Általános Iskolában megrendezett versenyen.
3 kategóriában képviseltük iskolánkat: 1-2.osztály: Váradi Renáta 2.o., 3-4. osztály: Mezei Beatrix 3.o., 5-8. osztály: Szilágyi Henrietta 7.o., Benőcs Attila 5.o., Pásztor Máté 5.o.
Nagyok voltatok!
- Részletek
- Közzétéve: 2012. március 18. vasárnap, 18:49
- Írta: Tóth Imre
Szombaton népes küldöttséggel képviseltük városunkat és iskolánkat a TV2 által szervezett Nagy vagy! című vetélkedőn. Versenyzőink (6 diák 4 szülő) és kísérő nevelőik már pénteken elutaztak Budapestre, hiszen szombat reggel már fél 8-kor meg kellett jelenni a verseny helyszínén, a budaörsi uszodában. A szurkoló sereg egy külön busszal hajnali 4 órakor indult utánuk.
?A zene mindenkié?
- Részletek
- Közzétéve: 2012. március 21. szerda, 18:38
- Írta: Tóth Annamária
Három intézményegység (Baross u., Polgári u., Iskola u.) összesen 75 alsós tanulója gyűlt össze az Iskola úti intézményegység tornatermében, hogy megmérettessék magukat. A Polgári- és az Iskola úti intézményegység 2-4. osztályos tanulói előzetes háziversenyen vettek részt, amelyet a versenyre jelentkezők igen magas száma indokolt. Ez is ékes bizonyítéka annak, hogy alsó tagozaton a furulyázási- és éneklési kedv szerencsére töretlen!
Komplex, intenzív, iskolaelőkészítő délelőttök
- Részletek
- Közzétéve: 2020. június 24. szerda, 19:53
- Írta: Szabóné Kiss Judit
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT
Hajdúnánási Tagintézménye
4080 Hajdúnánás Óvoda u. 2-10.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36/20/2326478
Csengőszó
(Komplex, intenzív, iskolaelőkészítő délelőttök)
Tisztelt Szülők!
Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a HBM Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúnánási Tagintézményének szervezésében a Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiummal együttműködve Komplex, intenzív, iskolaelőkészítő délelőttöket tartunk.
Helye: gyermeke választott intézményegysége (minimum 10 fő jelentkezése esetén).
Ideje: 2020. augusztus 26-27-28. 800-1200 (3×45 perces foglalkozások)
Foglalkozást vezető szakemberek:
- Nagy Angéla – Gyógypedagógus-Logopédus
- Pap Sándorné – Mozgásterapeuta
- Tóth-Reszegi Réka – Gyógypedagógus-logopédus
Fejlesztési program területei: Kognitív (értelmi) -, motoros-, verbális funkciók erősítése.
A program célja:
A leendő elsősök ráhangolása a szeptemberben rájuk váró iskolai kihívásokra.
Azon részképességek fejlesztése, amelyek megkönnyítik közelgő tanulmányaikat:
- Kognitív: Figyelem, emlékezet, vizuális-, auditív percepció fejlesztése.
- Motoros: Mozgáskoordináció, mozgástervezés, finommotorika, szem-kéz koordináció és agyféletekék összehangolás
- Verbális: Kommunikációs készségek, beszédértés, beszédészlelés, artikulációs bázis fejlesztése.
Az ingyenes Csengőszó (Komplex, intenzív, iskolaelőkészítő délelőttök) programunkon való részvétel nem kötelező. Jelentkezési sorrendben, programunkat az összes intézményből maximum 30 főnek tudjuk biztosítani.
A mellékelt jelentkezési lap kitöltésével 2020. június 30-ig jelezze gyermeke részvételi szándékát!
A mellékelt nyilatkozatot szíveskedjen hétköznapokon 8-12 óra között az alábbi címre eljuttatni (Hajdúnánás, Óvoda u. 2-10. Pedagógia Szakszolgálat).
Szabóné Kiss Judit,
mb. tagintézmény-vezető