e-Reise Wettbewerb eredmények

Aki nem ismer idegen nyelveket, mit sem tud a magáéról.
(Johann Wolfgang von Goethe)


A Bocskai István Általános Iskola és AMI idegen nyelvi munkaközössége már másodszor indította útjára az e-Reise Wettbewerb című német nyelvű, több műveltségterületet átfogó komplex tehetséggondozó tanulmányi versenyét, melynek szervezői: Daróczi Ildikó és Papp Imréné némettanárok voltak. Igen érdekes, változatos, sok internetes kutató munkát igénylő feladattal hívták meg a benevezett 43 diákot ( 7-8. évfolyam) egy virtuális utazásra a német nyelvű országokba. A vetélkedésben két fordulót írásban kellett teljesíteni. A 3. szóbeli fordulóra az első 12 tanulót hívták be. Köztük voltak debreceni, berettyóújfalui, hajdúdorogi diákok, valamint Hajdúnánásról a Kőrösi Gimnázium és iskolánk tanítványai is.

2014. április 14-én 14 órától zajlott a verseny szóbeli része, ahol a tanulók bemutatták az általuk választott témát. Színes előadásokat láttunk, hallottunk Bécs, Berlin, Köln nevezetességeiről, a Fekete-erdő, Schleswig-Holstein, Neunschwanstein látnivalóiról, az FC Bayern fociklubról, valamint a németországi ünnepekről.

A zsűri tagjai: Sinka Györgyné, Szabóné Varga Éva és Nagy Angéla a következő szempontok alapján értékelték a döntősöket és a prezentációjukat: a cím- és a témaválasztás, mennyire volt gyerekközeli; figyelték a diákok kiejtését, előadásmódját; az IKT eszközök használatát. Az eredményhirdetésre várakozó gyerekeket finomságokkal látták vendégül a szervezők.

 

A következő eredményekkel zárult ez a nagyszerű verseny:
Minden tanuló kapott emléklapot és egy kisebb német nyelvű kiadványokat tartalmazó csomagot.
A helyezést elérteket egy-egy szép könyvvel jutalmazták.

HELYEZÉS

A TANULÓ NEVE

ISKOLÁJA

FELKÉSZÍTŐ TANÁRA

I.

Ötvös Viktória

Bocskai István Ált. Iskola és AMI, Baross utcai intézményegység 8.e

Papp Imréné

II.

Kovács Adrienn

Bocskai István Ált. Iskola és AMI, Baross utcai intézményegység 8.e

Papp Imréné

III.

Szakál Dóra

Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközép-, Szakképző Iskola és Kollégium

Tóthné Harsányi Anikó

IV.

Rékasi Fruzsina

Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközép-, Szakképző Iskola és Kollégium

Tóthné Harsányi Anikó

V.

Papp Gitta

József Attila Általános Iskola Berettyóújfalu

Hálóné Pozsár Erika

Reméljük, a következő tanévben is ilyen népszerű lesz ez a tanulmányi versenyünk, mely a német nyelvi írásbeli és szóbeli kommunikáció mellett fejlesztette a résztvevő diákok más kultúrák iránti fogékonyságát, továbbá a tantárgyközi integrációt és az infokommunikációs technikákat is.

Czinegéné Daróczi Julianna

Kiegészítő információk