Természettudományi hét - 2022

A hagyományokhoz híven ebben az évben ismét megrendezésre került a természettudományi hét. Nagyon örültünk, hiszen két éven keresztül a vírushelyzet miatt nem lehetett ezt a rendezvényünket megvalósítani. A versenysorozatban hat területen (térképismeret, természetismeret, biológia, földrajz, kémia, fizika) több mint 150 gyerek mérhette össze tudását ötödiktől nyolcadik osztályig. A versenyek lebonyolítására délutánonként a különböző intézményegységekben került sor. Itt érdekes, változatos, gondolkodtató és kreatív feladatokat oldottak meg negyvenöt percen keresztül a gyerekek. Sok hetedik, nyolcadikos tanuló több területen is remekelt.

 

A hét eseményeit színesítette a mindenki által jól ismert Németh Lajos meteorológus bácsi előadása. A mozi épülete teljesen megtelt érdeklődő szempárakkal. Lajos bácsi a gyerekek számára is teljesen érthetően mondta él az időjárás és az éghajlati változások alakulását. Közvetlen, humoros, emberi stílusa emlékezetessé tette a péntek délutánt. A munkaközösségünk célja az iskolánkban az, hogy az ide járó gyerekek minél jobban megszeressék a természettudomány minden területét. Úgy érzem ez most is megvalósult.

A versenysorozat eredményei a következők:

TÉRKÉPISMERETI VERSENY 7. ÉVFOLYAM

1. Farkas László Csaba 7.c

2. Szincsák Milán 7.c

3. Menyhárt Márkó 7.c

 

 TÉRKÉPISMERET VERSENY 8. ÉVFOLYAM

1. Snellenpergel Esztella 8.a

2. Varga Péter 8.b

3. Jámbor Angelika 8.a

 

TERMÉSZERTISMERET 5. ÉVFOLYAM

1. Timári Panni 5.f

2. Reszegi Vanessza 5.c

3. Dihen Dávid 5.f

 

 

TERMÉSZERTISMERET 6. ÉVFOLYAM

1. Nyikon Róbert 6.c.

2. Nagy Lili Emília 6.a.

3. Kovács Dorottya 6.a.

 

BIOLÓGIA 7. ÉVFOLYAM

1. Farkas László Csaba 7.c

2. Seres Ármin Attila 7.a

3. Girus Brigitta 7.a

 

BIOLÓGIA 8. ÉVFOLYAM

1. Oborzil Ádám Attila 8.a

2.Urbán Péter Pál 8.a

3. Varga Péter 8.b

 

KÉMIA 7. ÉVFOLYAM

1. Farkas László Csaba 7.c

2. Király Anita 7.e

3. Irázi Anna 7.e

 

KÉMIA 8. ÉVFOLYAM

1. G. Nagy Donát 8.d

2. Oborzil Ádám Attila 8.a

3. Czifra Nikolett 8.d

 

FIZIKA 7. ÉVFOLYAM

1.Király Anita 7.e

2.Pálóczi Réka 7.c

3.Nagy Kristóf Dániel 7.c

   

FIZIKA 8. ÉVFOLYAM

1. G. Nagy Donát 8.d

2. Urbán Péter Pál 8.a

3. Varga Péter 8.b

  

FÖLDRAJZ 7. ÉVFOLYAM

1. Farkas László Csaba 7.c

2. Seres Ármin Attila 7.a

3. Nagy Kristóf Dániel 7.c

 

FÖLDRAJZ 8. ÉVFOLYAM

1. G. Nagy Donát 8.d

 

 

 

Kiegészítő információk