Újra első helyezés a megyei Kis Tudósok versenyén

  • Nyomtatás

A természettudományok népszerűsítése érdekében a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium csapatversenyt hirdetett Hajdú-Bihar megyei általános iskolák 7 - 8. évfolyamos diákjainak részére.
A verseny célja, hogy a gyerekek a természettudományok minden területén játékos formában mérjék össze ismereteiket, kreativitásukat, környezettudatosságukat. Iskolánkból 3 három fős csapattal jelentkeztünk. A verseny első két fordulója feladatsorok megoldásából állt, majd a feladatlapok eredményei alapján hívták be a jelentkező 57 csapatból a legjobb 12 csapatot.


A döntő a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium épületében volt, ahol 4 fordulós, érdekes, játékos feladatokkal adhattak számot a gyerekek tudásukról. Nagy öröm volt az eredményhirdetés, hiszen iskolánk nyolcadik a osztályos triója hozta el a megtisztelő első helyezést: Tóth Hanna, Tóth Panna, Miltner Zsóka.
Szívből gratulálunk a fantasztikus eredményhez, amit már második alkalommal hoztak el a lányok. Felkészítő tanáraik: Seres Tímea, Molnár Imréné, Petrus Tamás, Józsi-Tóth Magdolna.
Köszönjük a szervezőknek az érdekes, kreatív feladatokat, amely a természettudományok sokoldalúságát és a mindennapi életben való felhasználhatóságát bizonyította.

Józsi-Tóth Magdolna