A csodálatos hír

  • Nyomtatás
 
Anyanyelv órán a magyartanárom egy országos versenyt ajánlott a figyelmünkbe, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeum -- A Magyar Nyelv Múzeuma hirdetett „Írj levelet Kazinczy Ferencnek!” címmel. Három témát javasoltak a szervezők, ebből csak egyet kellett kifejteni. Én a XXI. századi Széphalom bemutatását választottam, mert a 260 évvel ezelőtt született Kazinczy Ferenc író, költő, nyelvújító munkássága és hatalmas levelezése nyomán Széphalmot a korabeli magyar irodalmi élet
központjává tette. Kíváncsi lettem, milyen most, 2019-ben.
Ezért úgy döntöttünk Anyukámmal és Mamámmal, hogy ellátogatunk ide. Bejártuk Széphalmot, A Magyar Nyelv Múzeumát, nagyon szép és hasznos is volt egyben ez az út.
Megismerhettem a magyar nyelv történetét.

Mikor hazaértünk, nagyon sok ötletem volt, hogy mit is írjak bele a levélbe.
Rengeteget olvastam a széphalmi mesterről. Könyvet is vettünk, hogy jobban megismerjem munkásságát, illetve azt a helyet, ahonnan az irodalmi életet irányította.
A levélpapírra is gondosan ügyeltem, és természetesen a kézírásra is. Mikor kész lett a levél, elküldtük a múzeumba. Izgatottan vártam az eredményt.
Végre jött a várva várt e-mail, melyben értesítettek, hogy dobogós helyezést értem el.
Másnap boldogan osztottam meg ezt a hírt magyartanárommal, Veressné Fehér Erzsike nénivel, aki családomhoz hasonlóan nagyon büszke volt rám.
Az országos díjátadóra a Pesti Vigadóban színvonalas gálaműsor keretében került sor 2019. november 13-án, a magyar nyelv napján, az Anyanyelvápolók Szövetsége szervezésében.
Ez az épület engem teljesen lenyűgözött. Beültem szüleimmel a díszterembe, és izgatottan vártuk az eredményhirdetést.
Korcsoportomban III. helyezést értem el. A díjat Nyiri Péter, A Magyar Nyelv Múzeuma igazgatója adta át, a zsűri elnöke Dr. Balázs Géza volt. Nagyon örültem.
Várom a következő évi versenykiírást!
 
 
Hadas Tilla
5. b osztályos tanuló