„Kell egy jó könyv!" - 2017

„ Ne a külsejük után ítéljük meg az embereket, hanem az a fő, mi van bennük. „ 

Balázs Ágnes

A Bocskai István Általános Iskola és AMI hagyományaihoz híven a humán hét keretében rendezte meg tankerületi vetélkedőjét az olvasást szerető gyerekek körében.
A versenyt megelőző napon a helytörténeti gyűjtemény nagytermében a gyerekek találkoztak Balázs Ágnes színésznő-íróval, akinek Feladó: Fekete Szivárvány című ifjúsági regénye volt az egyik elolvasandó könyv a csapatok számára. A másik regény Halasi Mária: Az utolsó padban című írása segítette a gyerekeket a versenyre való felkészülésben.
Mindkét könyv: Halasi Mária főszereplője, Kati és Balázs Ágnes Zsófija is cigánylány. Katinak meg kell küzdenie az ismeretlen várossal, az idegen lakással, az új iskolával, az osztállyal. Az utolsó padba száműzött lány vadócnak, szétszórtnak tűnik. Háncsszatyorral, rózsás szoknyában, mezítláb jelenik meg az iskolában. Osztálytársai, tanárai szeretetét pozitív tulajdonságaival elnyeri. Hogyan oldódnak meg gondjai?
Zsófi megismeri a felnőttek világát, származását, a munkát, édesapját és a szerelmet. A két cigánylány sorsa társadalmi tanulságokkal szolgál, melyek gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak egyaránt ajánlott.


Minden évben egyre népszerűbb az olvasást népszerűsítő vetélkedő. Április 21-én a Magyar utcai intézményegységben 14 csapat részvételével zajlott az izgalmas, érdekes feladatokból álló megmérettetés. A feladatokat Labanczné Fekete Marianna állította össze, melyek igényesek, sokszínűek, játékosak voltak: 1. cigány lány/fiú bemutatkozása, 2. villámkérdések, 3. puzzle, 4. igaz-hamis, 5. ABC rejtvény, 6. Főzzünk a lányokkal!, 7. Maradj talpon!, 8. Most mutasd meg!.
A feladatok értékelését a háromtagú zsűri végezte: Bordásné Ormós Erzsébet, Szarka Jánosné, Bodnárné Varga Márta
A zsűri tagjai nagyon megdicsérték a versenyző gyerekeket és további könyvek olvasására buzdították őket.

Dobogós helyezést a következő csapatok értek el:

I. Harangi Veronika, Megellai Dóra, Snellenpergel Mirella 7. a
II. Gyüge Vanda, Molnár Petra, Vitos Zsófia 7. c Polgár
III. Fórizs Villő, Kéki Janka, Nagy Veronika 7. f

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!


Hádáné Kéki Mária
projekttag

Kiegészítő információk