Honismereti foglalkozás Szentjobbon

Honismereti foglalkozás Szentjobbon
Ismét vidám gyermekzsivaj töltötte meg október 10-én a szentjobbi református egyház udvarát. A hajdúnánási honismereti program ötödik évada vette kezdetét, mely sok szempontból rendhagyó alkalom volt. Meglátogatta ugyanis a gyülekezetet a program kitalálója és támogatója, Hajdúnánás város polgármestere, Szólláth Tibor, aki fontosnak tartja, hogy tudásanyaggal segítsék a határon túli gyermekek fejlődését. Míg zajlott a foglalkozás, a polgármester segítőjével birtokba vette az egyház bográcsosát és egy jellegzetes pusztai ételt, az úgynevezett ühünt készítette el benne. Egy anekdota szerint ez a laktató krumplis, tésztás egytálétel onnan kapta a nevét, hogy egy pásztor teli szájjal így felelt a kérdésre, ízlik-e: ühüm. Míg az étel rotyogott a tűz fölött, a gyermekek sétára indultak a faluban, a helyi műemlékek, emlékjelek, jellegzetességek megtekintésére. Csatlakoztak hozzájuk a poklostelki gyermekek is, lelkészeikkel egyetemben. A negyven fősre duzzadt csoport felkereste a római katolikus templomot, az egykori vár egy részét, a falu széli malomépületet és a központi park emlékjeleit. A foglalkozás a gyülekezeti házban irodalmi programmal, rajzolással és a tizenhárom aradi vértanúra való emlékezéssel zárult. Ezt követően mindenki asztalhoz ült és megkóstolta a Szólláth polgármester által főzött pásztorételt, amely rövid időn belül mind egy cseppig elfogyott.

 Csillikné Szólláth Júlia

***************************************************************

Kiegészítő információk