Pattan a labda!

1. nap

„Pattan a labda!” címet viselő közlekedés, sport, kresz első napja tábornyitással kezdődött. A más tagintézményből érkező gyerekeknek időt hagytunk a hely megismerésére, felfedezésére és egy kisebb szusszanásra. Később kötetlenül élvezhették a táborozók az iskola adta új, változatos mozgásformát biztosító játékokat.

A tanterembe visszatérve olyan sportokról, játékokról beszélgettünk közösen, melyben központi szerepet tölt be a labda vagy a labdák. A beszélgetést követően megterveztük a saját labdáinkat. A feladat egyedi, színes és igen kreatív munkadarabokat hozott magával.

A tábor első napjának délutánja során egy labdás, ügyességi sorversenyt szerveztünk, mely során az együtt küzdés, az együttműködés, a közös siker elérésének érzete kovácsolta a csoportot egy nagy közösséggé. A nap zárásaként Nagy Bogi koncerten vettünk részt.

 

 

 

 

2. nap

A tábor második napján egy busszal Nyíregyházára utazott a csoport. Tízóraizást követően a kirándulás fő célhelye a Sóstói Múzeumfalu volt, ahol sok-sok új információval, tudással gazdagodtak a gyerekek. Kiváltképp motiváló hatású volt a gyerekek számára a tevékenykedtetés, a kipróbálás öröme. Megnézték a régi iskolát, mesélt nekik egy igazi csikós az életéről, lovakat simogattak, valamint olyan foglalkozásokkal is megismertek, melyek a mai világban kevésbé ismertek. Az ebédet követően a nyári forróságban fagylalt ízét és hidegségét érezhették a gyerekek.  A finom fagylaltozást követően a maradék kis időben pedig Sóstó szabadtéri, hatalmas játszóterét élvezhették a gyerekek.

 

 

 

3. nap

Ezen a napon a tábor helyszínén kívül egy külső helyszínre tettünk látogatást a délelőtt folyamán. A városi játszótéri megnyitón vett részt a csoport, mely során közös zenés bemelegítést végeztek a táborozók, különféle labdás ügyességi játékokat játszottak, kooperációs ejtőernyővel ismerkedtek és ügyeskedtek, megfigyelték a kézilabdás lányok bemelegítését és játékát, kötetlenül élvezhették a játszótér játékait. Hatalmas örömforrást jelentett a gyerekek számára a bohóc jelenléte, aki lufiállatkákkal kedveskedett nekik. A nagy forróságban hűsítóként szolgált a finom, házi, hideg limonádé.

Az ebédet követően tantermi, közösségépítő játékos feladatokat kaptak a gyerekek. A mozgásokban gazdag napot az iskolaudvaron rendezett nagy közös vízipisztolycsata zárta le, mely szintén enyhítette a nyári kánikulai napot. A csata során a gyerekek élményszerzése, kalandszerzése, közösség építő ereje, a gyerekek hűsítése volt a cél.

 

 

 

 

4. nap

 A tábor negyedik napja szintén a kimozdulás napja volt. Reggelit követően a tábor kalandozó tagjai a Hajdúnánás városi csónakázó tóra tett látogatást, ahol a kajakkal, mint sporttal ismerkedtek meg a gyerekek.

A vízi sport megismerését és az ebédet követően a gyerekek a Városi Fürdőben élvezhették tovább a vízadta örömeket, élményeket. Voltak, akik a síklást gyakorolták, voltak, akik merülés örömét élvezték ki, voltak, akik vízipisztoly csatát rendeztek, voltak, akik a vízicsúzda adta élményeket próbálgatták.

A vízi élményekben gazdag napot egy csapatkiáltással zártuk: „Pattan a labda, indul a banda!”

 

 

 

  

5. nap

Az utolsó napjukat a táborban a gyerekek aktívan és eredménydúsan töltötték. A délelőtt első felében egy mesén keresztül ismerkedtek meg a legfontosabb közlekedési táblákkal. A gyerekek már a mese előtt is sok olyan közlekedési táblát tudtak megemlíteni, melyek a városok többségében gyakran előfordul.

A beszélgetést követően az iskola udvara felé vette a tábor az útját, ahol egy kresz pálya várta a gyerekeket. A pályán különféle közlekedési táblák, jelzőlámpák, akadályok voltak. A táborban résztvevő gyerekkekkel közösen felállítottuk, átbeszéltük a szabályokat, majd ezt követően különféle eszközökkel teljesítették a pályát. Gyalog, kerékpárral vagy rollerrel próbálhatták ki az akadályokat.

A délután az eseményzárás programjairól szólt.

 

 

 

 

Papp Fruzsina és Konyári Dávid


 

Kiegészítő információk