Erasmus - Water and health

Erasmus - Water and health

Az Erasmus+ program keretében az első találkozó helyszíne Magyarország, azon belül pedig Hajdúnánás volt idén tavasszal. Májusban a második találkozó Portugáliában zajlott. A programok tematikája minden alkalommal a vízhez és a környezetvédelemhez kapcsolódott. Nem volt ez másképp 2022. október 17-21. között sem, amikor a harmadik találkozóra került sor a romániai Varsolcon. A vírushelyzet enyhülése lehetővé tette, hogy korlátozások nélkül szervezzük meg ezt a hetet is. Az előkészítő munkák már hetekkel korábban megkezdődtek. Rengeteg szervezés, telefonálás, megbeszélés történt, hogy minden a lehető legnagyobb rendben, jól szervezett módon, pontosan történjen. A hajdúnánási és a varsolci pedagógusok között baráti kapcsolat van, amely már az Erasmus+ program megvalósulása előtt jóval létrejött. Többek között emiatt is nagyon vártuk ezt a találkozást, ismerve a varsolciak híres vendégszeretetét. 5 pedagógus és 11 diák utazott a Bocskai Iskolából Romániába. Az angolt tanuló gyerekek hetekig készültek a prezentációkkal, plakátokkal színesített előadásaikra Józsi-Tóth Sándorné Piroska néni segítségével. Munkájuknak meg is lett az eredménye: nagyon színvonalas beszámolókat tartottak Hajdúnánásról. Ajándékokat is vittünk minden résztvevőnek, és mi is kaptunk tőlük.

A központi helyszínünk Varsolcon a Művelődési Házban, a szállásunk pedig Szilágysomlyón, a Kraszna partján lévő szállodában volt. A hét folyamán sok szép és érdekes helyen jártunk. Voltunk Tordán az Illúziók Múzeumában és a sóbányában, Zsibón a botanikus kertben, Zilahon a Történeti Múzeumban, valamint Nagykárolyban a Károlyi-kastély parkjában. Részt vehettünk egy valódi horgászversenyen is a varsolci víztározónál. A felnőttek egy közösen eltöltött, borkóstolóval egybekötött délutánon kapcsolódhattak ki.

Bővebben: Erasmus - Water and health

Projektzáró délután

Projektzáró délután

Iskolánk honlapján a közelmúltban beszámoltam arról, hogy a Határtalanul Program által nyújtott nyertes pályázat lehetőséget biztosított egy körutazásra 6. és 7. osztályos diákok számára a nyáron Erdélyben. Az élményeket, az ott látottakat és az új ismereteket azóta is szívesen idézik fel gyerekek és felnőttek egyaránt. Mindezek összefoglalását és ismertetését szolgálta 2022. szeptember 14-én délután a projektzáró rendezvény, amelyet a Magyar utcai Intézményegység ebédlőjében tartottunk. A megjelent diákokat és pedagógusokat Szabó Sándor igazgatóhelyettes köszöntötte, aki bemutatta azt a faliújságot, amelyen az utazás útvonala által érintett települések, nevezetességek szerepelnek névvel, képekkel és kis szalmakalapokkal díszítve.

Ennek elkészítésében a tanulók és az iskolai dolgozók közösen vettek részt. Ez az összeállítás azóta iskolánk folyosóját díszíti, így bárki megcsodálhatja, aki elmegy mellette. Fontos része volt a délutánnak az a kézműves foglalkozás, amelyet a Hajdúnánási Helyi Sajátosságok szalmafonó csoportjának dolgozói tartottak. Minden gyerek lelkesen tanulta a szalmafonást a ma már országos szintű elismeréssel rendelkező asszonyoktól. Érdekes, hogy a fiúkat ugyanúgy lekötötte ez a tevékenység, mint a lányokat. Sok szép szalmafonat készült. Ehhez az ötletet az adta, hogy Erdélyben, Kőrispatakon jártunk nyáron a Szalmakalap Múzeumban. Ott is nagyon élvezték a diákok az interaktív szalmafonó-foglalkozást, és itthon is. Kitartó munkája jutalmául minden résztvevő gyerek kapott egy frissen sütött kürtőskalácsot, amely szintén erdélyi különlegesség, bár székely-magyar közös találmányként tartják számon. Ez a délután méltó lezárása volt a Határtalanul Programnak, amely felejthetetlen emlékeket adott diáknak és pedagógusnak egyaránt. 

 

 

 

 

Tarné Kovács Andrea


 

Pályázat elsős tanulók és osztályok fotózására - 2022

A Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
pályázatot ír ki a 2022/2023. tanévi iskolai tanulók 
fényképeinek elkészítésére

A pályázat célja: elsős tanulók és osztályok fényképezése.
A pályázat tárgya:
A nyertes pályázó fényképeket készít az iskola tanulóiról az alábbi feltételeknek megfelelően:

  • egységcsomagot állít össze a tanulók részére, melynek tartalma: 
    • 1 db egyéni kép 10*15 cm-es kép,
    • 2 db egyéni kép 15*21 cm-es kép
    • 2 db egyéni kép 7*10 cm-es kép,
    • 1 db egyéni kép 5*7 cm-es kép,
    • 1 db hűtőmágnes 5*7 cm méretben
    • a csomag tartalma összesen 10 db kép, ABC-s háttér előtt legalább két beállításban készítve;
    • a fényképezés során minden tanulóról elkészíti a képeket megrendelési kötelezettség nélkül;
    • minden tanuló számára átadják a fényképcsomagot, azzal a feltétellel, hogy aki nem kér képet, visszaadja a csomag tartalmát maradék nélkül.
  • osztályké, 15*21 cm

A pályázatnak tartalmaznia kell a csomag és az osztálykép árát.

Kik nyújthatnak be pályázatot?

Pályázatot nyújthatnak be azok a cégek, vállalkozások, akik rendelkeznek engedéllyel fényképek készítésére, forgalmazására.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. október 3. (hétfő), 16.00-ig
A pályázat benyújtásának módja:

  • postai úton vagy személyesen az Óvoda u. 2-10. sz. alatti igazgatói irodában, vagy
  • aláírt lepecsételt szkennelt formában emailben a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre elküldve.

A benyújtott pályázatok értékelése:
A benyújtott pályázatokat a beadási határidőt követő munkanapon az intézmény vezetése bírálja el, 
A pályázatok elbírálásának általános szempontjai:

  • A fényképcsomag ára,
  • Az iskolai alapítvány részére felajánlott támogatás mértéke
  • Az elbírálás eredményéről 2022. október 4-én értesítjük a pályázókat.

Európai Mobilitási Hét - 2022

Részletek ITT.


 

 

„Legendák földjén egy csipetnyi sóval”

„Legendák földjén egy csipetnyi sóval”

Határtalanul Erdélyben

A Határtalanul Program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kötelékek kialakítása, elmélyítése. Nemzetpolitikai célt fordít le konkrét tapasztalatokra, azaz a nemzeti összetartozás operatív programja, melynek keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról. A Határtalanul Program által nyújtott keretösszeget Szabó Sándor igazgatóhelyettes nyertes pályázata biztosította, amelynek keretében erdélyi körutazáson vett részt 2022.07.25-07.30-ig a Bocskai Iskola 6. és 7. osztályából 40 diák, valamint 5 pedagógus.

Bővebben: „Legendák földjén egy csipetnyi sóval”

Kiegészítő információk