NTP-KNI-18-0127 - Van valami a levegővel

  • Nyomtatás

A múlt tanévben ismét lehetőségünk nyílt pályázatot beadni az évekkel korábban megkezdett természettudományos témájú foglalkozások folytatására. Jelen pályázatunk központi témája a levegő, címe Van valami a levegővel. A pályázat a Nemzeti Tehetségpont támogatásával valósulhatott meg.

A programban természettudományos érdeklődésű, hatodik évfolyamos tanulók vettek részt, fiúk-lányok vegyesen. A foglalkozásokat 2019 januárjában kezdtük el, tanítási órák után, a délutáni idősávban.

 

A levegő kapcsán sok mindennel foglalkoztunk. A legelső foglalkozáson a program logójának megtervezése volt a feladatunk, majd a folytatásban készítettünk repülőmodelleket építőkészletekből, amiket később, a jó idő beköszönte után, nagy örömmel röptettünk az iskola udvarán.

Sokat foglalkoztunk a légzőrendszerünk felépítésével és annak egészségével, még az Öveges laborban is voltunk ebben a témakörben. Külön kitértünk a dohányzás káros hatásaira és a környezetszennyezésre.

Kipróbálhattuk élőben Samut, az ambu-babát, akin az újraélesztés lépéseit gyakoroltuk. Foglalkoztunk a légkör felépítésével, összetételével, működésével, megismertük miért alakulnak ki a különféle légköri jelenségek.zésre. Ebben a témakörben szintén segítségül hívtuk az Öveges labor szolgáltatásait.

A levegővel kapcsolatos fizikai kísérleteket ismerhettünk meg és hajthattunk végre, az épületen belül és kívül egyaránt. A kísérletekhez hétköznapi eszközöket használtunk fel, például PET palackot, sörösdobozt, csomagolófóliát, és lufit. Az iskolaudvaron végzett kísérleteink népszerűek voltak az éppen ráérő tanulószobás csoportok között is.

Amint beköszöntött a jó idő kimerészkedtünk a szabadba is, például szerveztünk kerékpártúrát a helyi adottságok figyelembevételével, de játszani is maradt időnk.

A pályázat egyik fénypontja a budapesti kirándulás volt, amely során meglátogattuk a repülőteret és egy érdekes előadást hallgathattunk meg az ELTE Meteorológiai tanszékén. Megismerkedtünk sok időjárási jelenséggel, illetve a meteorológusok által használt műszerekkel, sőt felértünk a csúcsra is, mert a tanszék épületének tetejéről csodálhattuk meg Budapest látképét.

 Érdekfeszítő délelőttöt töltöttünk a Csodák Palotájában, rácsodálkozva a sok-sok tudományos játékra. Érdekes előadásokat láthattunk az elektromossággal és a levegővel kapcsolatban. Miután kicsodálkoztuk magunkat, bőséges ebédet fogyasztottunk Budán, egy elegáns svédasztalos étteremben. Fáradtan, de testileg-lelkileg feltöltődve értünk haza.A szállásunk is érdekes volt, hiszen a Gellért-hegy lábánál, egy villában tölthettük az éjszakát. Ráadás programként éjszakai sétát tehettünk a Szabadság – szoborhoz, ahonnan csodás kilátás tárult elénk az éjszakai fényekben fürdő Budapestről.

A kirándulást közösen készítettük elő, terveztük az útvonalat, szállást és étkezést kerestünk, előkészítettük a programokat. Miután hazaérkeztünk ismét összeültünk, értékeltük a kirándulást és megtekintettük az ott készült fotókat.

A projektzáró eseményének megrendezésére május 27.-én került sor, ahol az érdeklődő közönség számára bemutattuk munkánkat.

 

 

 

Köszönjük mindenkinek, aki bármilyen módon segítette a program megvalósítását!

Józsi-Tóth Magdolna, Seres Tímea, Petrus Tamás