Erzsébet tábor a Balatonon

  • Nyomtatás

Erzsébet tábor a Balatonon

Idén nyáron ismét lehetett pályázni a Balatoni Erzsébet táborokon való részvételre. A Bocskai Iskolából többen is megcélozták Fonyódligetet, a jól bevált, remek fürdő- és kirándulóhelyet.

Július 2 – án  67 gyerek 7 kísérő pedagógussal indult el a szokásosan megbízható  „PCS buszokkal”  a kissé szeles időben hazánk legnagyobb tavához. A megérkezés után a kis szélből másodfokú viharjelzés kerekedett, mely a fürdőzést aznapra megakadályozta. Ám nem szegte a jó kedvet az időjárás, hiszen a tábor szervezői „programhegyekkel” várták a résztvevőket, melyek közül nehéz volt választani. Minden érkezőt „altáborokba” sorolták, s annak megfelelő színű pólót, sapkát, törölközőt, kulacsot, hátizsákot adtak át nekik- így a mi csapatunk a sárga színű  altábor lett.

 

A szokásos sportversenyek mellett számos egyéb különlegességet is ki lehetett próbálni a hét során: vízi és szárazföldi kalandparkot, éjszakai kalandtúrát, sárkányhajózást, trambulint, részt vehettek a „hősök” (rendőrség, tűzoltóság, mentők) bemutatóin, interaktív dob show-n, koncerteken, honfoglaló játékokon, íjászaton, s különböző kézműves tevékenységeken.  Ezeken kívül fakultatív programokra is nyílt lehetőség, mint a gyalogtúra Balatonboglárról, bobozás, sétahajózás, kisvonatozás.

A 6 Balatonnál töltött napon azért legemlékezetesebb mégiscsak a strandolás volt, melyre az időjárás is engedélyt adott, hiszen a nyár legmelegebb napjai alakultak ki a tábor végére.

Kicsit elfáradva, de telve élményekkel ígértük meg a gyönyörű tavunknak: Jövőre újra ott leszünk!

                              Fekete Andrea