Országos sikerek a KGYTK versenyen

  • Nyomtatás

Május 9-én, hétfőn reggel kilenc órakor indultunk Budapestre a KGYTK országos fordulójára, kisbusszal, melyet Tóth Imre igazgató bácsi vezetett. A Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciájának előzménye – KGYTK - az Orosházán megtartott területi döntő volt, ahova iskolánkból a következő gyerekek jutottak be: Kállai Szabolcs, Jantek Dóra, Nagy Tamás, Szabó Anna, Török Natasa, T. Tóth Petra Nikolett, László Andrea. Innen két tanuló jutott tovább az országos döntőbe: T. Tóth Petra Nikolett a Matematikai generációs agycsavar és László Andrea A Könyv vagy számítógép című pályamunkákkal.


Amikor délben megérkeztünk Budapestre a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskolába már egyből mehettünk is ebédelni, hiszen az iskola biztosította ezt számunkra. Iskolánk néhány hatodik osztályos tanulója megfigyelőként vehetett részt ezen a megmérettetésen, nevezetesen: Bakó Dóra, Siró Tamara, Holba Kata. Harangi Veronika. T. Tóth Petra Nikolett a természettudományi szekció kutatás-módszertani kategóriájában indult, én pedig az Ember és környezete kutatás-módszertani kategóriájában indultam. Petra délután 14.45 perckor adta elő előadását a négytagú zsűri előtt, én pedig 15:35 perckor kerültem sorra. Miután előadtuk prezentációinkat, meghallgattunk néhány versenytársunk előadását is. Az ünnepélyes eredményhirdetésre hat órakor került sor. Petra a saját kategóriájában 2. én pedig a kategóriámban 3. lettem. Ezek után a megérdemelt jutalmunkkal elindultunk és késő este érkeztünk haza. Köszönjük, felkészítő tanárainknak - Józsi-Tóth Magdolna, Lászlóné Lelesz Ildikó, Szabó Albert - a segítséget.
A jövő évi versenyzőknek sok sikert, kitartást és jó kutatást kívánok magam és versenyzőtársaim nevében!

László Andrea 8.b osztály