„KÉMTÚRA” a Bocskai Iskolában

  • Nyomtatás

„KÉMTÚRA” a Bocskai Iskolában

Az előző nyáron sikeresen megvalósított „Természetesen, természetlesen” Napközi Erzsébet táborozó gyerekek abban a reményben búcsúztak a tartalmas, jó hangulatú tematikus hét elteltével, hogy az idén is szívesen eljönnének táborunkba. Örömmel tapasztaltuk, hogy a résztvevők élménybeszámolói hatására a tavaszi jelentkezéskor a kémia tehetséggondozó szakkörösök mellett további tíz Táblajáték szakköri tag, valamint barátaik is jelezték részvételi szándékukat a júliusi „Kémtúrára”, közöttük több elballagott nyolcadik osztályossal.

A többségében természettudományos fókuszú héten sok-sok mozgásos játék, sportolási lehetőség is szerepelt. Igen népszerű volt az Óvoda utcai táborhelyszín aulájában felállított 3 pingpongasztalon való megunhatatlan játék, melyet a fiúk és lányok egyaránt nagyon kedveltek, jó alkalmat teremtve  három intézményegységünk 8 különböző osztályából érkezett diákjainak ismerkedésére, egymás játéktechnikájának elsajátítására. A reggeli gyülekező idején többen a kondipark eszközein ébresztették izmaikat.

Kedvelt mozgásos program volt a poroszlói kirándulás során az Ökocentrumban tett túra, melyen a sok-sok felfedezni való természeti kincs mellett a gyerekek a pelikánokat is megetethették kis halakkal, hajókázhattak a Tisza-tavon, s nagyon jól szórakoztak a vízi játszótér tutajain egyensúlyozva. A strandon töltött nap során csúszdázás, úszás, vízbe ugrálás, labdázás, az elmaradhatatlan vízipisztoly csaták zajlottak, melyhez a játékszereket a pályázati forrásból vásároltuk a gyerekeknek. Kerékpártúrát tettünk Hajdúdorogra, ahol megtekintettük hazánk legszebb görögkatolikus székesegyházát az impozáns ikonosztázzal, valamint bepillanthattunk egy liturgiára is, mely különleges, új élményt nyújtott mindenkinek, s jó alkalmat egy kis illemtanra, melyből a gyerekek jelesre „vizsgáztak”. Élve a pozitív pedagógia nevelő erejével, nem maradt el e kívánatos magatartást megerősítő dicséretünk sem.

Környezetünk szépítésére elültettünk 40 db színpompás nyári virágot és két tuját, mely remélhetőleg sokáig okoz örömet a szeptemberi becsengetés után is iskolai közösségünknek. Kedvelt program volt idén is a „Hiszed, ha látod?!” kísérleti délután, ahol a látványos tanári bemutató kísérletek után a gyerekek önállóan, ill. kiscsoportokban maguk is „varázsolhattak” hétköznapi, otthonainkban is használatos egyszerű anyagokból. A legkedveltebb (és úgy tűnik megunhatatlan) a szivárvány a tejben és a lávalámpa előállítása volt, melyekre azok is újra és újra rácsodálkoztak, akik már korábban is elvégezték ezeket a kísérleteket, melyek után természetesen a látványos jelenségek magyarázata sem maradhatott el. Játszottak, tanultak, játszva tanultak, ahogyan az egész héten az élménytevékenységek során.

A tábor zárásakor a jövő évi viszontlátás reményében búcsúztak egymástól a Kémtúrázó gyerekek és a tábort megvalósító pedagógusok, Molnár Imréné, Mezeiné Gurbán Julianna és Bodnárné Varga Márta. Mindnyájunk nevében köszönjük a lehetőséget az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak, valamint a Tankerületi Központ munkatársainak.

 

Bodnárné Varga Márta