Hírek

Díjszabás

Térítési- és tandíj fizetés

2020/2021-es tanév

 

Művészeti iskolánkban az oktatás térítési díj, illetve tandíj megfizetése ellenében vehető igénybe.

  • Térítési díjat fizet minden olyan tanuló, aki 6 tanórai foglalkozásnál, illetve 300 percnél többet nem vesz igénybe.
  • Tandíjat fizet az a tanuló, aki másik művészeti ágon fizet térítési díjat, valamint aki 6 tanórai foglalkozásnál, illetve 300 percnél többet vesz igénybe. Ebben az esetben a szülő külön nyomtatványon nyilatkozik, hogy melyik tanszakon veszi igénybe a – kedvezőbb – térítési díjfizetést. A nyomtatvány a művészeti iskola irodájában kérhető, vagy letölthető ITT.
  • Fontos változás: szeptember 21-én az intézmény vezetése határoz a térítési díjakról egész tanévre. A határozatot kézhez kapva a szülő október 1-ig nyújthatja be fellebbezéssel az  ingyenességhez, vagy díjkedvezményhez kérelmét. Amennyiben ez határidőre nem történik meg, úgy csak a 2. félévre vonatkozóan fogadhatjuk el az igénylést!

 

Díjszabással kapcsolatos határozatok, hivatalos iratok, kérőlapok beérkezési határideje:

2020. szeptember 18.

 

A térítési díj, illetve tandíj mértéke az adott kategórián belül függ a növendék tanulmányi átlagától is. Az adott tanszakon átlaggal nem rendelkező gyerekek (a kezdők) az alapdíjat (5-ös tanulmányi átlag szerinti) fizetik.

 

A térítési díj és tandíj összegét minden évben a fenntartó szabja meg. 

6, 18, illetve 22 év felettinek az tekinthető, aki az adott tanév szeptember elsején betöltötte az adott életkort.

 

A térítési díjak befizetése tanév elején egy összegben, vagy félévente történhet átutalással, illetve készpénzes befizetéssel a határozatban leírtak szerint. A készpénzben történő befizetés a művészeti iskola által kijelölt napokon - 2020.09.01-2020.10.15 között, illetve a második félévre 2021.03.15-ig - történhet. A díjfizetés meghatározása egész évre történik, így a megkezdett tanév teljesnek tekintendő díjfizetés szempontjából. 

 

 

TÉRÍTÉSI DÍJ / TANDÍJ ÖSSZEGEI FÉLÉVENTE

2020/2021. TANÉV

ZENEMŰVÉSZETI ÁG

TÉRÍTÉSI DÍJAK

6-18 év közötti tanulók

Tanulmányi átlag

Fizetendő

4,5-5,0 között

8 000 Ft

4,0-4,4 között

9 600 Ft

3,5-3,9 között

12 800 Ft

3,0-3,4 között

16 000 Ft

2,0-2,9 között

24 100 Ft

elégtelen

32 100 Ft

18-22 év közötti tanulók

4,5-5,0 között

24 100 Ft

TANDÍJ

 

(6-18 év között 6-nál több tanítási óra esetén)

4,5-5,0 között

24 100 Ft

TANDÍJ

 

(6 év alatt, 18 év felett, a tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt az évfolyam második vagy további alkalommal történő megismétlése, továbbá minden tanórai foglalkozás annak, aki nem tanköteles, feltéve, hogy nem áll tanulói jogviszonyban a nappali rendszerű vagy nappali oktatás munkarendje szerinti oktatásban, valamint annak, aki a huszonkettedik életévét betöltötte)

 

4,5-5,0 között

32 100 Ft

 

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG

TÉRÍTÉSI DÍJAK

6-18 év közötti tanulók

Tanulmányi átlag

Fizetendő

4,5-5,0 között

7 200 Ft

4,0-4,4 között

7 700 Ft

3,5-3,9 között

8 200 Ft

18-22 év közötti tanulók

4,5-5,0 között

7 200 Ft

4,0-4,4 között

8 200 Ft

 

TANDÍJ

 

(6-18 év között, 6-nál több tanítási óra esetén)

4,5-5,0 között

7 200 Ft

4,0-4,4 között

9 600 Ft

3,5-3,9 között

12 000 Ft

TANDÍJ

 

 

 (6 év alatt, 18 év felett, a tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt az évfolyam második vagy további alkalommal történő megismétlése, továbbá minden tanórai foglalkozás annak, aki nem tanköteles, feltéve, hogy nem áll tanulói jogviszonyban a nappali rendszerű vagy nappali oktatás munkarendje szerinti oktatásban, valamint annak, aki a huszonkettedik életévét betöltötte)

 

4,5-5,0 között

9 600 Ft

 

 

TÁNCMŰVÉSZETI ÁG

TÉRÍTÉSI DÍJAK

6-18 év közötti tanulók

Tanulmányi átlag

Fizetendő

4,5-5,0 között

4 300 Ft

4,0-4,4 között

4 600 Ft

3,5-3,9 között

4 800 Ft

3,0-3,4 között

5 100 Ft

18-22 év közötti tanulók

4,5-5,0 között

4 300 Ft

4,0-4,4 között

4 800 Ft

TANDÍJ

(6-18 év között, 6-nál több tanítási óra esetén)

4,5-5,0 között

4 300 Ft

4,0-4,4 között

5 700 Ft

3,5-3,9 között

7 100 Ft

TANDÍJAK

 

 (6 év alatt, 18 év felett, a tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt az évfolyam második vagy további alkalommal történő megismétlése, továbbá minden tanórai foglalkozás annak, aki nem tanköteles, feltéve, hogy nem áll tanulói jogviszonyban a nappali rendszerű vagy nappali oktatás munkarendje szerinti oktatásban, valamint annak, aki a huszonkettedik életévét betöltötte)

4,5-5,0 között

5 700 Ft

4,0-4,4 között

7 100 Ft

 

Az új tanulók által fizetendő díj: az 5-ös átlag szerinti

Tanév végi eredmény hiányában az előző tanév eredményét kell figyelembe venni.

 

DÍJMENTESSÉG

/TÉRÍTÉSI DÍJ ESETÉN/

  • A gondviselő a tanuló szociális helyzete alapján térítési díjmentességet kérvényezhet, ha a gyermek, tanuló hátrányos helyzet és halmozottan hátrányos helyzet megállapításáról október 1-én is hatályos jegyzői határozattal rendelkezik. A kérvényezéshez szükséges benyújtani az érvényes jegyzői határozat fénymásolatát legkésőbb

2020. szeptember 18-ig.

 

  • Szintén térítési díjmentesség kérvényezhető, amennyiben a gyermek testi, érzékszervi, középsúlyos és enyhe értelmi fogyatékos vagy autista voltáról szakorvosi igazolással, vagy a Járási Hivatal által kiadott elsőfokú határozattal rendelkezik (pl. magasabb összegű támogatások határozata). A kérvényezéshez szükséges benyújtani az igazolás fénymásolatát legkésőbb

2020. szeptember 18-ig.

 

DÍJKEDVEZMÉNYEK

A gyermeket, tanulót szociális helyzete alapján térítési díj-, tandíjkedvezmény illeti meg, ha a gyermek, tanuló törvényes képviselője háztartásában az egy főre jutó nettó jövedelem az alábbiakban meghatározott összegei közé esik.

 

KEDVEZMÉNYEK
EGY FŐRE JUTÓ HAVI NETTÓ JÖVEDELEM ALAPJÁN

JÖVEDELEM
FŐ/HÓNAP

FIZETENDŐ

KEDVEZMÉNY

-tól

-ig

0

38475

10%

90%

38476

39900

20%

80%

39901

42750

30%

70%

42751

45600

40%

60%

45601

48450

50%

50%

48451

51300

60%

40%

51301

54150

70%

30%

54151

57000

80%

20%

57001

59850

90%

10%

 

Ebben az esetben a leadandó dokumentumok: 

  • Jegyző által kiadott Gyermekvédelmi határozat, amennyiben a határozaton fel van tüntetve az egy főre jutó jövedelem, és a
  • Díjkedvezmény iránti kérelem nyomtatvány 1 eredeti példányban.

Gyermekvédelmi határozat hiányában:

  • Munkáltatói igazolás a  beadást megelőző háromhavi NETTÓ átlagjövedelemről, vállalkozók esetén NAV adóigazolás
  • határozat munkanélküli és jövedelempótló ellátásokról
  • családi pótlék összegéről a MÁK által kiadott igazolás
  • nyugdíjszerű ellátásokról postai feladóvevény vagy nyugdíjigazolás
  • gyermektartási díjról szóló bírósági határozat és a
  • Díjkedvezmény iránti kérelem nyomtatvány 1 eredeti példányban.

 Díjkedvezmény iránti kérelem – NYOMTATVÁNY – az  irodában kérhető, vagy ITT letölthető.

 AZ OKIRATOK LEADÁSI HATÁRIDEJE:

2020. szeptember 18.

Rendelkezések:

  • Nemzeti Köznevelésről (NKT) szóló 2011. CXC. törvény
  • Az NKT törvény végrehajtásáról szóló 229/2012 VIII.28. Kormányrendelet
  • A Klebelsberg Központ Elnöki Utasítása I/2018. V. 10.

 

 

Horváthné Bózsár Irén,

tagintézményvezető-helyettes


 

Kiegészítő információk