Vírtuózok és a hajdúnánási művészek találkozása

  • Nyomtatás

2015. március 20-án Debrecenben a Kölcsey Művelődési Központban került megrendezésre a Virtuózok című ismert televíziós tehetségkutató verseny tavaszi koncertje. Művészeti iskolánk szervezésében autóbusszal indultunk erre a klasszikus zenei előadásra. Izgalommal, vágyakozással tele mind a tanáraink, a szüleink, mind pedig a gyerekek, hogy személyesen láthassák, hallhassák a televízió tehetségkutató műsorából már jól ismert Virtuózokat. A teltházas koncert első előadója Lugosi Dániel Ali volt, aki - megjegyzem, a Virtuózok fődíját nyerte el -, klarinétjával ismét elvarázsolta a közönséget mindössze 15 évesen. Tóth Bettina és Szauer Bianka a hárfa húrjait pengette lágyan, könnyedén, ezzel elkápráztatva bennünket. A 10 éves Kiss Zoli és a 19 születésnapját ünneplő Sándor Zoli megható hegedűjátékát is vastapssal jutalmazta a hallgatóság. Boros Misi 10 évesen, huncut mosolyával, könnyed zongorajátékával vette le a lábáról a közönséget. Demeniv Mihály harmonikával lépett színpadra, előadásában Vivaldi: Négy Évszakának a Nyár tételét élvezhettük. A zenei kíséretet a Kodály szimfonikus zenekar szolgáltatta a 2 órás koncert ideje alatt. A kis Virtuózok hihetetlenül nagy élményben részesítettek bennünket. A produkció után beszélgethettünk, megismerkedhettünk velük, autogramot kérhettünk tőlünk. Mindezt óriási alázattal, kedvességgel, szerénységgel és mosolyogva tették, pedig már jócskán 22 óra után járt az idő. Sőt, még közös fotó és csoportkép is készült a nánási kis csapattal.

Egyszóval alig akartunk hazajönni! Óriási megtiszteltetés, élmény volt a számunkra, hogy személyesen találkozhattunk velük. Igazi példák lehetnek a számunkra!

Zubor Sándor Boldizsár