Országos rajzpályázaton elért Bocskai AMI-s siker

  • Nyomtatás

Országos rajzpályázaton elért Bocskai AMI-s siker

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a környezeti neveléssel kapcsolatos programokat hirdetett általános és középiskolások számára, melynek része volt a „Beszédes fajnevek” című rajzpályázat is. A pályaműnek egy olyan élőlényt kellett bemutatnia, melynek a neve valamiképp máshogy is értelmezhető. Nem a konkrét fajt kellett ábrázolni, hanem egy olyan alkotást, melyből kitalálható, hogy milyen élőlényre is gondolt a készítő.

Junácski Laura, iskolánk képzőművészeti tanszakos tanulója ismét sikeresen pályázott Kakastaréj című képével. „Ehhez a rajzpályázathoz is meg kellet mozgatnom a fantáziám. El kellett vonatkoztatnom, így gondolkodni kezdtem, hogy van-e a ház környékén olyan élőlény, mely neve mást takar. Ekkor jutott eszembe a kedvenc virágom, a kakastaréj.”

A nagyon szépen, részletesen kidolgozott képpel 2. helyezést ért el a középiskolás kategóriában.

Gratulálunk e remek eredményhez, további sikereket kívánunk.

Nábrádi Mihályné