Fuvolistáink újabb sikerei!

Fuvolistáink újabb sikerei!

2021 márciusában immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre az alapfokú művészeti iskolákban tanuló fuvolisták egyik legnevesebb megmérettetése, az Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny. A verseny célja az alapfokú fuvolaoktatás eredményeinek bemutatása és a tehetségkutatás.

A háromévenkénti versenyt minden alkalommal egy területi válogató előzi meg. Azok a tanulók indulhatnak a versenyen, akik legalább két zeneiskolai évfolyam követelményét teljesítették. Az elődöntő anyaga korcsoportonként 1 kötelező és 1 szabadon választott mű, amit természetesen kotta nélkül kell előadniuk a versenyzőknek. A kötelező darabok olyan nehézségi szintűek, hogy már az is egyfajta előválogatója a jelentkező fuvolistáknak.

Az idei területi válogató azonban nem a megszokott formában került lebonyolításra. A nevező növendékek produkcióit videóra kellett rögzíteni. Az eljátszandó műveket, egy vágatlan felvételen belül, egymás után kellett előadniuk, a versennyel, színpadi szituációval azonos módon. 

A Bocskai AMI két tehetséges fuvolistája, Kovács Dorottya és Tamási Blanka Flóra, mind ezek ellenére nagy odaadással, lelkesedéssel és szorgalommal készültek erre a nem mindennapi megmérettetésre. Tudom, hogy elcsépelt kifejezés már, de a kitartó munka mindig meghozza gyümölcsét.

Most sem volt ez másképp! Ismét csodás eredményekkel büszkélkedhetünk!

Tamási Blanka Flóra előadását a neves szakmai zsűri 52 ponttal értékelte, ami csupán két ponttal maradt le a döntőbejutást biztosító ponthatártól!

Kovács Dorottya pedig, szintén nagy örömünkre, bejutott az országos döntőbe, és viszi további hírnevét a hajdúnánási fuvolistáknak!

Nagyon büszke vagyok rátok, lányok!

Dorka felkészülése itt azonban nem állhat meg, ugyanis a márciusi döntőben újabb két művet kell bemutatnia, amelyikből az egyik újfent egy kötelezően megadott előadási darab.

Végezetül szeretném megragadni az alkalmat, és megköszönni Tóth Erika tanárnő áldozatos korrepetítori munkáját. A szülőknek köszönöm, hogy támogatták/támogatják felkészülésünket. Péter Csabának köszönjük a remek videófelvételeket. És nem utolsó sorban hálásak vagyunk a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnáziumnak, hogy rendelkezésünkre bocsátották dísztermüket.

Hallgató-Barkaszi Andrea
felkészítő tanár


 

Kiegészítő információk