ILS - Második találkozó

Második Comenius találkozó Lengyelországban, Wroclaw városában

Szombaton este indultunk  el a következő találkozónkra.  Iskolánkból  két pedagógus és két diák látogatott el  lengyel barátainkhoz. A nemzetközi vonaton este 8 órakor  foglaltuk el a hálókocsis fülkénket, ahol tisztaság , meleg és ropogós ágynemű fogadott bennünket, de nagy várakozássalnéztünk elé az éjszakának.

A vonat kattogó zakatolása ellenére jól telt az éjszaka és másnap reggel már az állomáson fogadtak bennünket.  Közös reggelivel kezdtük a napot a szállodában és örömmel töltött el minket, hogy viszontláttuk a Spanyolországban megismert tanárokat.

A krakkói városnézés után Wieliczkába utaztunk, ahol a sóbánya különleges látványa tárult elénk.


Örömmel hallgattuk az idegenvezető által mondottakat, mely szerint a  magyar-lengyel középkori királyi kapcsolatok egyik szép példája volt Árpád-házi Boldog Kinga, aki IV. Béla lányaként lett egy lengyel fejedelem  felesége. Így mindkét népet összeköti a személye. Vele kapcsolatban a sóbányában is és Krakkóban is hallhattunk sok helyen utalást.
 
Az ebédet a sóbánya éttermében szolgálták fel a csoportnak.

Este még egy három órás buszos utazás során a lengyel vidék sajátosságait élvezhettük. A megérkezést követően a fogadó családok már várták a gyerekeket.


 Szállásunk elfoglalása után mély álomba zuhantunk és végre nem a ?mozgó ágy feeling-jét? éreztük.


Kilátás a szobánkból.

Vargáné Jámbor Ildikó, Tóth Franciska

Kiegészítő információk