2. nap: A Grand Bazárban

A partnereket várva olyan programot terveztünk magunknak, amit a hivatalos program nem tartalmaz: séta az isztanbuli Grand Bazar területén.
Kisebb kerülőút beiktatásával (a "gugli" nem mindig a barátod...) megtaláltuk a Grand (Old) Bazar egy bejártát a sok közül (amint délután kiderült, reggel elmentünk néhány bejárat mellett).

Hatalmas tömeget, rengeteg árut, és az elbeszélésekből már ismert török kereskedőket láthattunk. Itt valóban alkudni kell, valóban utánaszaladnak a vevőknek, csak vásároljon. Az ajándéktárgyak jelentős részét az eredeti ár harmadáért, feléért lehetett megvenni (persze, aki nem a bazárban akar vásárolni, az lehet, hogy az utcára kipakoló eladóktól még olcsóbban vásárolhat).
A bazári nap után visszatértünk a szállodába pihenni egy kicsit, hiszen hamarosan találkozunk a régen látott kollégákkal a Beyazid Hotel 7. emeleti éttermében (ahonnan a tengerre láthat a szerencsésen helyet foglaló vendég).

Kiegészítő információk