Comenius A - Litvánia - 3. nap

Készítsd magad reggeli
Igazából svédasztal, de előző nap mi választottuk ki, mi legyen rajta. Továbbra is kétfogásos a reggeli: sajt, sonka, szalámi, stb., majd valami meleg: palacsinta, omlett, túrósbéles, stb.


Első találkozás az iskolával
A reggelit követően autóbusszal utaztunk a közeli, külvárosi iskolába, Pačeriaukšt?-ba. Gyerekek sorfala, ütemes taps fogadott minket. A gyerekek mindenkinek kötöttek egy fehér nyakkendőt a nyakába, azzal léptünk a 25 éve épült iskolába.
A gyerekek aranyos műsorral fogadták a partneriskolák képviselőit. A dalokat, táncokat népviseletbe öltözve mutatták be.

1. munkaértekezlet
Egyeztettük a projekthonlap tartalmi elemeit, a terjedelmét. Sorban mindenki bemutatta az elképzeléseit a honlapra és a készülő, 105 oldalas könyvre is.

Pihenésképpen az iskola néhány tantermét látogattuk meg. Igazán ideálisak a körülmények a tanítás számára: 12-15 fős osztályokat láttunk. A kollégák elmesélése alapján azonban kiderült, nem is olyan nagyon ideálisak ezek a körülmények. Nagyon sok hátrányos helyzetű diák jár az iskolába, nagyon kevés azon családok száma, ahol nem fordul elő családi erőszak, italozás, verekedés. Az iskola mellett bemutattak nekünk egy épületet, ahol a családoktól kimenekített gyerekek laknak, olyasmi ez mint nálunk a lakásotthon intézménye.

Részt vehettünk az iskola "pékségének" a munkájában: az önkéntesek a hazai darázsfészekhez hasonló (de nem ugyanolyan ízű) süteményt készíthettek.



Ebéd az iskolai menzán
Mindenki az általa délelőtt választott menüt fogyasztotta, többnyire csirkemell vagy rántott hal rizzsel, savanyúsággal zöldségfélékkel tálalva.

2. munkaértekezlet
Folytattuk az ebéddel megszakított munkát az előző témával, illetve megnéztük a román partner által a romániai projekttalálkozóról készített filmjét.

Szabadidő
A délutáni kétórás szabadidőt sétálásra, vásárlásra, a szállodai vezetéknélküli internet kialakítására használtuk fel.


Nyári tábor megnyitója
A városban az általános iskolásoknak véget ért a tanítás, már csak a középiskolások járnaik iskolába (érdekes, nálunk épp fordítva).
Ebből az alkalomból fesztivált rendeztek a vendéglátók, részt vehettünk a nyári tábor megnyitóján. Délután hat órára visszaérkezve kisebb sátortábor fogadott minket az iskola tágas, füves udvarán (inkább kertjében). Tábortűz készülődött, közben egy helyi zenekar táncdalokat játszott és megtáncoltatta a vendégsereget - felnőtteket gyerekeket egyaránt.
A hosszúra nyúlt kerti mulatságot csak a rövid vacsora szakított meg (sült hús, vegyes köret), majd az este folytatódott a "népmesékkel a világ körül" műsorral. Ebben minden ország egy-egy népmeséjét dolgoztuk fel angolul, árnyékjáték formájában. Jó volt, de kicsit ez is hosszú. Éjfél elmúlt ismét, mire a szállodába érkeztünk.

Folyt. köv. holnap!

Kiegészítő információk