Comenius A - 4. projekttalálkozó - Litvánia - Utazás

  • Nyomtatás

A Comenius iskolai együttműködések "A" betűvel megkülönböztetett programjai viszonylag sűrűn követik egymást, mivel ebben az európai együttműködésben 7 ország iskolája dolgozik együtt. Téma: Intercultural Living School. A sűrű találkozó több munkát is jelent, hiszen a két találkozó között diákjainknak is több feladata van.
A május első hetét (Románia, Traisteni), hamar követte a litvániai találkozó, Birzai-ban.
Június 2-án késő délután indultunk Budapestre a repülőtérre. Szabó Sanyi bácsi pontosan és biztonságosan szállította el a héttagú csoportot a Liszt Ferenc Repülőtérre, ahonnan este 20.00 órakor pontosan indult a lengyel LOT légitársaság gépe. Varsói átszállást követően magyar idő szerint 23.44-kor érkeztünk meg Litvánia fővárosába, Vilniusba, ahol már várt ránk a litván iskola program koordinátora, Vilma.
Későre járt már, helyi idő szerint majdnem 1 óra, fáradtak voltunk így nem nagyon beszélgettünk, egyből a repülőtér melletti szállodába indultunk, megkaptuk a szobáinkat és elaludtunk.
Folytatás holnap reggel ...

 

Így repültünk: