Hírek

Budapesti kirándulás

Budapesti kirándulás

2016. május 13-án, pénteken került sor a kémia-, fizika szakkörösök második kirándulására. Ekkor Budapestre utaztunk. Reggel 7-kor indultunk, nagyon szép napnak ígérkezett. Mindannyian vártuk már ezt a kirándulást. A 3 órás utazás után megérkeztünk Budapestre. Először az Allee bevásárlóközpontba mentünk, mivel az előadás, amire jöttünk, csak délután 4 órakor kezdődött, és Ági néni megengedte, hogy a délelőtti programról a gyerekek döntsenek. Itt, a moziban az Angry Birds című nagyon kedves, aranyos animációs filmet néztünk meg Julika nénivel, ami a többségnek tetszett. A film után az Allee-ban ettünk egy mennyei ragulevest és egy brassói aprópecsenyét egy kis üdítővel és savanyúsággal. Fél 3 körül indultunk el az ELTE-re, ahol véletlenül összefutottunk egy nagyon kedves professzor bácsival, aki egy kis rögtönzött idegenvezetést nyújtott nekünk. Délután 4 órakor beültünk egy egyetemi előadóterembe, ahol megkezdődött a két órás kémiai előadás „Az elektronok színháza” címmel. A Dr. Róka András (az ELTE Kémiai Intézetének főiskolai docense) által tartott előadás fantasztikus volt, egyáltalán nem volt unalmas és egyszerűen elragadó volt, főleg a sok-sok robbanós-veszélyes-látványos általános iskolai körülmények között nem elvégezhető kísérlet.

  

 

Körülbelül fél 7-kor indultunk vissza, de a gyorsétterem sem maradhatott ki a visszaútból. Miután mindenki jóllakott, már sehol nem álltunk meg, és pár óra leforgása alatt haza is értünk. Én nagyon jól éreztem magam, a hangulat fantasztikus volt, remélem még lesz részem ilyen kirándulásban.

  

 

  

Nagy Dominik, 8.b osztály

Kiegészítő információk