Hírek

Kutatók éjszakája 2015

  • Nyomtatás

Szeptember 25.-én, pénteken ismét részt vehettünk a Kutatók Éjszakája című rendezvénysorozaton, a Debreceni Egyetemen. Először az Atommagkutató Intézet épületében jártunk, ahol óriás buborékokat készítettünk az egyetemisták segítségével. Ez után két fiú bevezetett minket egy lézerterembe, ahol bemutattak különféle lézereket.


A második megálló az Egyetem téri épület volt, ahol először az Élettudományi Tanszékre mentünk, ahol egy biológus megmutatta, hogy lehet mikroszkópot csinálni CD-romból és egy régi webkamerából. Bemutatták a DNS vizsgálatot otthoni módszerekkel és azt, hogyan lehet otthon a vasárnapi húsleves segítségével baktériumokat tenyészteni. Az előtérben volt kipróbálható hőkamera, DNS nyaklánc készítés, és virtuális valóság szemüveg.
A harmadik helyszínünk a Földtudományi Tanszék volt, ahol rengeteg homok segítségével bemutatták ahogy a folyók, síkságok, hegységek keletkeznek.
Az egyetem előtti téren az egyetemisták bemutatták saját készítésű, sűrített levegővel működő autóikat, és még drónokat is röptettek. Az egyetem elől indult egy városnéző kisvonat, ami körbevitt minket Debrecenben.
Hazafelé nagy sétát tettünk a buszmegállóig, ahol megvártuk a buszunkat.


Besenczky László, Borók Tamás 8.b