Hírek

Diákönkormányzati nap 2015-ben

2015. június 12-én tartotta meg Diákönkormányzatunk a DÖK napot az iskolánkban, melyet a gyerekek minden évben nagyon várnak. Ennek két oka is van. A bolondballagás utáni egész napos vetélkedők, programok mindig jó mókának bizonyulnak. Másrészt a nap a nyári vakáció kezdetét jelzi.
    A nap folyamán a tanulók számos program közül választhattak. Sokan vetélkedőkön próbálhattak szerencsét. Az alsósok a mesék birodalmában kalandozhattak, vagy akadályversenyen, biciklitúrán  vettek részt. A számháború is bekerült a programok közé.
 A felsősök érdekes , képességfejlesztő játékokat próbálhattak ki. Voltak, akik graffiti készítésben, vagy szórakoztató fejtörők megoldásában jeleskedtek.  A foci és a floorball meccsek után is sok diák örülhetett a győzelemnek.

 

Számos osztályt a Kossuth Vadásztársaság látott vendégül, ahol a gyerekek a környezetünkben élő vadállatokkal, azok életmódjával ismerkedhettek.
  Idén a Diákönkormányzatunk nem csak a vetélkedők nyerteseit részesítette jutalmakban, hanem minden diáknak egy- egy Balaton szelettel is kedveskedett .
   S hogy a nap milyen volt diákszemmel? Erről szólnak a következő, rövid összefoglalók:


  „Ezen a napon nem tanultunk. Feladatokat végeztünk el az iskola különböző helyein. Nekem nagyon tetszett az összes, de a legizgalmasabbnak a bábelőadást tartottam. Én is báboztam, és látszott a gyerekeken, hogy élvezik a műsort. A másodikként polipvadászat tetszett, mert ez egy izgalmas játék volt. A harmadjára, de nem utolsósorban azt a játékot kedveltem, amelyikben a labdákat a vödörbe kellett dobálni, mert bevallom, kicsit nehéz volt beletalálni a vödrökbe a labdákkal.”  
                                                                              
                                                                                                       Rékasi Benedek 3.b

                                                                                                      
                               
   „A tanév utolsó napján rendezte meg iskolánk a DÖK napot. Először a bolond-ballagókat nézhettük meg. Majd versenyek következtek. Az alsós évfolyamok a mesehősök kalandjait élhették át versenyfeladatokban. Nagy csizmában jártak, lekváros kenyeret ettek, megküzdöttek a sárkányokkal. A felsősök különböző vetélkedőkben és sportversenyekben próbálhatták ki magukat. A Czipa Hannával és Gyulai Ilonával alkotott csapatunk a Melinda néni és Rozika néni által szervezett "Találd ki!"  c.vetélkedőn vett részt. Itt találós kérdéseket, illetve érdekes feladványokat kellett megfejtenünk. Elsők lettünk. A nap végén zajlott le az eredményhirdetés. Én nagyon élveztem a napot, még a hőség ellenére is.”
                                                                                                           Polyák János 6.e



   „Eljött az év utolsó napja, amelyen a nyolcadikosok bemutatták az elmúl évek színes élményeit, melyeket minden osztály egy-egy videofelvételben foglalt össze. Ezen kívül a ballagó osztályok mókás ruhában adták elő a választott dalokat, amelyekkel elbúcsúztak tanáraiktól, diáktársaiktól és az iskolától. Ezután az udvaron folytatódott a bolondballagás, ahol aláírást lehetett kérni a nyolcadikosoktól .
                                                                                                                                                                                                   Megellai Dorka 5.a

   „Hagyományaikhoz híven, a ballagási főpróbát követően az osztályok különböző programokon vettek részt.  Akadályverseny, számháborúzás, biciklitúra, különböző vetélkedők, főzés és fagyizás közül választhattak az osztályok. Ebben az évben meghívást kapott a 4.e, 5.f és a 6.g osztály a Kossuth Vadásztársaság vadászházába, ahol közelebbről megismerkedtek néhány vadon élő állattal (vaddisznó, őz, szarvas, muflon, nyúl, fácán, vadkacsa ), élőhelyükkel, szaporodásukkal és táplálkozásukkal. A trófeákat is bemutatták nekik, majd csoportokban, játékos vetélkedőn vettek részt. A programot egy kis megvendégelés zárta. Reméljük, jövőre is ilyen színvonalas programokban lesz részünk.”

                                                                               Szojka Inez 7. e



Kívánok minden tanulónknak jó pihenést, hasznos időtöltést a nyári szünetben!


Hajdúnánás, 2015. június 24.                                                              Gálné Krizsán Melinda
                                                                                                       DÖK felnőtt segítő

Kiegészítő információk