Hírek

A víz világnapja iskolánkban

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) idén is, immár hatodik alkalommal hirdette meg az országos vízfogyasztást népszerűsítő HAPPY-hét programját általános iskolák számára. Ehhez a programhoz csatlakozott iskolánk is a víz világnapjának megtartásával.

{oziogallery 325}

 

A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.

Iskolánkban a víz világnapját március 24-én tartottuk meg az alsó tagozatos gyerekek körében.
Már e napot megelőző két hétben nagy volt a készülődés. A folyosóra és tantermekbe dekorációkat készítettünk, amit hetente kiegészítettünk képekkel, különböző ismerettterjesztő- és szépirodalmi szövegekkel, amiből a gyerekek már tudhatták, itt valami hamarosan történni fog.
Március 24-én minden kisdiák és tanító néni kék ruhában jelent meg, jelezve, egyetért e nap elveivel.
Élőképek alkotásával is felhívták társaik figyelmét a víz fontosságára: VÍZ, VÍZ=ÉLET, H2O rakták ki.
Délelőtt tanórákon is a vízzel foglalkozott mindenki. Már a csoportok kialakítása is a vízben élő állatok nevével történt.
Magyar és NYIK órákon A világ vándora, Párácska című olvasmányok feldolgozására, Orbán Ottó: A víz című versének elemzésére, vízzel kapcsolatos szólások, közmondások, találós kérdések, ismeretterjesztő szövegek, jegyzetek, bölcsességek, szlogenek gyűjtésére került sor. Fürtábrát készítettek a „víz” szó köré, összetett szavakat alkottak, helyesejtési gyakorlatként hangulatos szószerkezeteket olvastak. Vízzel kapcsolatos könyvajánlásokat hallgattak meg. A Szitakötő című folyóirat és a Tudorka újság számaiból kerestek a vízzel kapcsolatos írásokat.
Környezetismeret órán a gyerekek a víz körforgásával ismerkedtek meg, az álló- és folyóvizek elnevezéseit rakták növekvő sorrendbe, plakátot készítettek a vízről, TOTÓ-t töltöttek ki a vízzel, a víz előfordulásával kapcsolatban, hazánk legnagyobb állóvizéről, a Balatonról készítettek power pointos beszámolókat, kísérleteket végeztek: a víz körforgását, illetve víztisztítást hajtottak végre, kiselőadást tartottak a 8. osztályos tanulók a víz hasznáról, fontosságáról, védelméről.
Matematika órákon vízzel kapcsolatos asszociációs- és memóriajátékokat játszottak, kördiagramokról olvasták le a Föld vízkészletének megoszlását, előtérbe került az űrtartalom mérése: saját poharuk, kulacsaik űrtartalmát mérték meg, térfogatuk szerint rakták sorba, egy-egy üvegről alul, felül és oldalnézeti képet készítettek, a megoldott szöveges feladatok pedig a vízfogyasztással, takarékossággal és az állatok vízfogyasztásával kapcsolatos érdekességekről szóltak.
A rajz és technikaórák sem mentesültek a nap eseményeitől: a kisebbek különböző színezőket festettek ki, a nagyobbak plakátokat készítettek, csónakokat hajtogattak, akváriumokat készítettek.
Délután minden gyerek egy vízcseppre felírta azt a gondolatát, amelyet a vízzel kapcsolatban a legfontosabbnak, legtanulságosabbnak tartott, és azt a folyosón lévő üvegpalackra, függönyre tehette fel. A harmadik d osztályos gyerekek gondolataikat egy palackba zárták a jövő nemzedéke számára, és a Keleti-főcsatornába tették.
Szabadidejükben mozgásos játékot játszottak „Ár-apály” felkiáltással, horgásztak, az első b osztályosok pedig megmutatták, hogyan lehet az ásványvizes üvegeket újrahasznosítani: tekéztek.
Iskolánk védőnője előadást tartott az emberi test és a víz/folyadék kapcsolatáról egészségügyi szemszögből.
A könyvtárban a vízzel kapcsolatos könyvekből kiállítást nézhettek meg a gyerekek, illetve kölcsönözhettek ki könyveket. Mélyebben elmerülhettek a Szitakötő folyóirat számaiban.
A 3.a osztályban egész héten a víz fontosságára, védelmére egy élő teknősbéka is a figyelem felhívást szolgálta, mintegy jelezve: a víz kérdése nemcsak minket, embereket érint, tetteink nemcsak ránk vannak hatással.
Egész nap a kisdiákok részére a szülők ásványvizet biztosítottak, amelyet a nap folyamán elfogyasztottak.
Remek hangulatban telt a nap, páratlan volt az együttgondolkodás, az együttes munka.
Számunkra ez volt az év legkékebb napja!
Köszönet érte a kreatív tanító néniknek, a résztvevő aktív gyerekeknek, támogató szülőknek.

 

Kiegészítő információk