Hírek

„Mesterségem címere – Alkotó kezek”

Félidejéhez érkezett az a múzeumpedagógiai rendezvénysorozat, melynek szervezője a Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, résztvevői pedig a 8. g osztály tanulói. A könyvtár egy nyertes pályázat megvalósítására hívta a gyerekeket, hogy megismerjék azokat a mesterségeket, melyek eleink számára mindennapos tevékenységek voltak. A böszörményi múzeum munkatársa, Korompainé Mocsnik Marianna a szervezője a foglalkozásoknak, de rendszeres segítője Darócziné Bordás Andrea, a helyi gyűjtemény munkatársa. Az eddigi öt alkalom bebizonyította, hogy érdemes volt belevágni a pályázatba. A gyerekek érdeklődve figyelték a bemutatókat, és szívesen kapcsolódtak be az alkotásba, próbáltak ki olyan tevékenységeket, melyeket eddig még soha. A múzeum által összeállított kiadványok segítették őket ebben a munkában szómagyarázatokkal, fotókkal, és lehetőséget adtak az egyéni rajzok, díszítő motívumok elkészítésére is. A bemutatókat ismert és elismert megyei és helyi alkotók tartották: Juhász Imre bőrös Hortobágyról, Kovács Zoltán szarufaragó Debrecenből, Magi Imre fafaragó és Kovácsné Szeitz Ágnes viseletkészítő Nánásról. Még öt foglalkozás vár ránk, reméljük, ugyanilyen tartalmas és érdekes lesz. 

stop view
/
      ozio gallery by joomla.it

      Labanczné Fekete Marianna,osztályfőnök

      *******************************************************

      Kiegészítő információk