Hírek

Karácsonyi játszóház a Bocskai iskolában


Az adventi időszak a karácsony előtti negyedik vasárnappal, azaz Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal veszi kezdetét, és karácsonyig tart. Advent első vasárnapja - ami idén éppen november 30-ára esett - három időszak kezdetét is jelenti. A keresztény egyházi év kezdetét, a karácsony i ünnepkör, valamint az adventi időszak kezdetét.
Advent a várakozás időszaka. E hét vasárnapján gyújthatjuk meg az adventi koszorú második gyertyáját. Szívmelengető érzés tudni, hogy nemsokára itt a karácsony! Már a gyerekek is nagyon várják a szeretet ünnepét, s titkon a vágyott ajándékokra gondolnak.


                 Iskolánkban is elkezdődött a karácsonyi készülődés. A termek ajtaján megjelentek az ajtódíszek, az ablakokban is szebbnél szebb képek csalogatják a havat, hívogatják az ünnepet, s hamarosan fenyőillat lengi be a folyosót.
A karácsonyi készülődésünk része volt a 2014. december 11-én megtartott „Karácsonyi játszóház”is, melynek foglalkozásain a meghívott nagycsoportos óvodások, valamint az alsó tagozatos gyerekek vehettek részt.
Az Iskola úti intézményegység 2.a, 3.b és a 4.c osztályos tanulói vicces színdarabbal, furulya játékkal, tánccal is  kedveskedtek társaiknak  az ovisok nagy örömére.
A tanító nénik számtalan ajándékötlettel ismertették meg a gyerekeket, akik izgatottan, csillogó szemmel készítették el az anyának, apának, nagyszülőknek vagy a testvéreknek szánt meglepetéseket.
Készültek ajtó- és ablakdíszek, hóemberek, eszkimók kesztyűből, zokniból, csinosan feldíszített dobozkák, fenyődíszek, szalvétatartók, mécsestartók, hűtőmágnesek. Természetesen a mézeskalács sem maradhatott ki a sorból.
Az elkészített ajándéktárgyakra nagyon büszkék voltak az óvodások is. Örömmel vitték magukkal alkotásaikat.
A tanító nénik munkáját számos csoportban felső tagozatos tanulók segítették.
              Mindezért köszönet jár a tanító néniknek, akik önzetlenül örömet okoztak a gyerekeknek, segítették a munkájukat.
 
         Kívánunk mindenkinek örömteli készülődést, kellemes ünnepeket!

Hajdúnánás, 2014. december 12.                                                 Gálné Krizsán Melinda

Kiegészítő információk