Hírek

Őszi fesztivál - 2014

  • Nyomtatás

A várva-várt őszi szünetet megelőző nap esős délutánján napos hangulatú fesztivált rendeztek a Polgári úti Intézményegység alsós nevelői. Olyan rendezvényre készültek, melybe nemcsak az iskola alsós tanulóit, hanem az óvodás  kistestvéreket, s a szülőket is bevonták aktív résztvevőként, valamint  egészséges őszi ételeket,kézműves tevékenységeket kínáljanak a természet szeretetével, közelebb hozásával.


A vidám délutánt a moldvai dallamokat kedvelő Csángató Zenekar  kezdte, akik Réti Szabó Sándor tolmácsolásában két mesét is bemutattak a közönségnek az iskola tornatermében, interaktív formában- s természetesen ősszel kapcsolatos tartalomban.
Az ízes tájszólással és remek humorral átszőtt mese után a tornaterem óriási táncházzá alakult, ahol a Zenekar vezetésével moldvai dallamokra rophatták a táncot a lelkes kis résztvevők.
Eközben a szülők a folyosókon meseszépen terített asztalokat "varázsoltak", rengeteg szemet-szájat gyönyörködtető őszi finomsággal, ahol a gyerekek nemcsak éhüket és szomjukat csillapíthatták, hanem kóstolót vehettek az egészségesebbnél egészségesebb őszi gyümölcsökből és zöldségekből.
Jóllakottan aztán várta őket a "Kézművesek utcája" az iskola tantermeiben, ahol természetes anyagokból kis ajándékokat varázsoltak az ügyes kis kezek a tanító nénik vezetésével: csutkababát, csuhéból készült napocskát, fűzfa-elkapó ügyességi játékot, dióhéj kishajót, kukacos körtét, levéllenyomatokat készíthettek a szülők, az óvodás és az iskolás  vendégek bevonásával.
A résztvevő felnőttek és főleg a gyerekek  nagy bánatára a mesés délután is úgy járt, mint a többi mese is: hamar eljött a vége, s elfuthattak véle.... szép emlékekkel, mesés ajándékokkal, teli pocakkal, táncolástól elfáradt lábakkal, hogy  aztán elkezdődhessen  másnap az őszi szünet, de aki mindezeket nem hiszi,-  járjon utána!

stop view
/
      ozio gallery by joomla.it

      Fekete Andrea