Hírek

Pályázatot nyertünk

  • Nyomtatás

A tavalyi tanév májusában felhívást kaptunk egy rajzpályázatra, amit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma hirdetett meg az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap alkalmából.

„A mi utcánk, a mi jövőnk”jelmondathoz kapcsolódó alkotásokkal lehetett részt venni ezen a pályázaton.

Mi, az akkori 2. e osztállyal úgy döntöttünk, hogy ebből a kreatív, fantáziát megmozgató munkából kivesszük a részünket. Hogy a gyerekek mindannyian aktívan dolgozhassanak, elhatároztuk, hogy egy alaposan átgondolt, megtervezett társasjátékot fogunk készíteni. Hat különálló rajzon bemutattuk, hogyan képzeljük el az egészséges, környezetbarát közösségi életet városunkban, utcánkban. A rajzokat felragasztottuk egy lapra, mellékeltük a játékleírást, a bábukat, a dobókockát. Lerajzoltuk, hogy milyen az ideális utca vagy tér, ahol élni szeretnénk. Hogyan lehetne környezetbarát közlekedést megvalósítani a városunkban? Mit teszünk mi a környezetünk és saját magunk egészségének megóvása érdekében?

 Társasjátékunk címe: „Jövőnk a tét!”. Mivel az osztályunk majdnem minden tagja Szivárvány szakkörös, így nem csak rajzórán, hanem a szakkörön is készíthettük az igencsak munkaigényes pályaművünket Cini néni irányításával.

Hatalmas örömünkre a napokban kaptuk a jó hírt, hogy különdíjjal értékelték a munkánkat. Ez nem más, mint egy erdőismereti foglalkozás Budapesten, a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton.

A pontos időpontot még egyeztetni kell. Nagy várakozással tekintünk e különleges kirándulás elé.

 

Zágonyiné Ormós Judit, osztályfőnök

 Szabóné Berencsi Irén, Szivárvány szakkör vezető