Hírek

„Mint ha pásztortűz ég…” – versmondó verseny

„Mint ha pásztortűz ég…” – versmondó verseny

Az Arany János Tehetséggondozó Program 2020-ban ünnepli fennállásának 20. évét. Ebből az alkalomból a program szakmai tanácsadó testülete országos versmondó versenyt hirdetett az általános iskolák 6. és 7. évfolyamos tanulói számára. A diákoktól Arany János Toldi című elbeszélő költeménye szabadon választott részletének (4-6 versszak) értő és átélt előadását kérték. A verseny első fordulóit az Arany János Tehetséggondozó Program gimnáziumai rendezték a saját beiskolázási körzetükben. Iskolánkból három tanuló: Zsuga Imola 6. d, Deák Máté 7. f, és Kőrösi Róbert 7. b osztályos diákok jelentkeztek a megmérettetésre, amelyet 2020. február 13-án - Hajdú-Bihar megyében egyetlen helyszínként- a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban tartottak. Mindhárman lelkesen készültek a versenyre, és nagyon szépen megállták a helyüket a megyei szintű próbatételen.

 

A 6. osztályosok közül Zsuga Imola 1. helyezést ért el. A két hetedikes fiú is jól szerepelt: Kőrösi Róbert 3. helyezett lett, Deák Máté pedig különdíjat kapott. Köszönet illeti a felkészítő tanárok munkáját is, amelyet a színművészből, drámapedagógusból, magyartanárból és egy tehetséges végzős gimnazista diákból álló zsűri oklevéllel ismert el.

Felkészítő tanárok:

Zsuga Imola – Tarné Kovács Andrea

Deák Máté - Labanczné Fekete Marianna

Kőrösi Róbert – Szabó Éva

Az első forduló győztesei számára az országos döntőt Arany János születésnapján, 2020. március 2-án, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Budapesten rendezik, amelyre Zsuga Imola 6. d osztályos tanuló jutott tovább. Ő képviselheti ezen a versenyen megyénket és természetesen a hajdúnánási Bocskai Iskolát.

 

Tarné Kovács Andrea


 

 

Kiegészítő információk