Hírek

A szoborverseny

A szoborverseny

2019. decemberében tanárunk meghirdette azt a helyismereti vetélkedőt, melyet a Móricz Pál Városi Könyvtár rendezett meg.

A verseny két fordulóból állt. Az első az írásbeli feladat volt, amin be kellett mutatni a nánási emléktáblákat. A második versenyen a szobrokról volt egy érdekes, változatos, interaktív vetélkedő, ami hét feladatból állt. Ahogy végeztünk az utolsó feladattal is, a zsűri elvonult, hogy összeszámolja a pontokat. Örömmel, de ledöbbenve hallottam, hogy mi lettünk az első helyezettek, és csak egy ponttal maradt le a második díjazott.

Köszönöm szépen, hogy egy csapatban lehettem velük: Kovács Kitti és Papp Lilla Kata. Köszönjük a felkészítést Szabó Éva tanár néninek.

Másnap osztálytársainkat vezettük körbe Hajdúnánáson, és megismertettük velük Hajdúnánás emléktábláit, szobrait kamatoztatva a versenyen megtanultakat.

Nagy Kristóf Dániel, 5.c


 

Kiegészítő információk