Hírek

Múltunk tisztelete, gyökereink

Múltunk tisztelete, gyökereink

Honnan jöttünk? Mely népekkel vagyunk rokonságban? Ezeket a kérdéseket nem kerülhetjük el a tanítás folyamán, hiszen történelem- és magyarórákon beszélni kell róluk. A válaszadással nem könnyű a dolgunk, mert többféle álláspont létezik. A kérdéseket május 22-én Gömöri Endre tette fel újra iskolánkban, és kutatásainak eredményeivel válaszolt. 7-8. osztályos tanulók és érdeklődő pedagógusok hallgathatták meg színes előadását, melyre feleségével, Nerimannal érkezett, aki török származású. Filmbejátszással, zenei betétekkel, a Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskola tárgyaival tette érdekessé mindannyiunk számára az ismereteket. Néprajzi, régészeti, nyelvi, genetikai bizonyítékokkal szolgált arra, hogy a magyarság belső-ázsiai nép, és hogy sokkal több a közös pont a törökökkel, mint a finnugor népekkel.

A gyerekek és felnőttek nagy izgalommal találgatták, hogy a Neriman által felsorolt szavaknak melyek a magyar megfelelői. Nem volt nehéz dolgunk, hiszen sokszor gondolhattuk azt, hogy magyarul halljuk a szavakat és nem törökül. Megtudhattuk, hogy a torgai madiarok népe szintén ismeri Hunor és Magor történetét. Rengeteg ismerethez juthattak a jelenlévők, és talán megbocsátják azt is, hogy tovább tartott a délután a tervezettnél. Ha tanulságot szeretnénk megfogalmazni? Legyen annyi, hogy a gyökereink ismerete nélkül nincs jövőnk sem.

 

 

Labanczné Fekete Marianna

 


 

Kiegészítő információk