Hírek

Mikulásváró bál - 2017.

  • Nyomtatás

Mikulásváró bál

A december  a bálok ideje. Szokás már évek óta, hogy az iskolák is minden évben megrendeznek egy alapítványi  bált azért, hogy a gyermekek iskolai feltételeit megkönnyítsék. A Bocskai István Általános Iskolában évente két bált rendeznek, egy tavaszit, és egyet ilyenkor decemberben, a Mikulás naphoz közel. Idei bálukon közel 400 résztvevő szórakozhatott december 2-án, 19 órakor.

 

 

Álomszépen  feldíszített bálterem, ünnepélyesen megterített asztalok, csillogó gyermekszemek, lázas készülődés, emberek sokasága - mindezt  egyben láthatta az a vendég, aki  belépőjegyet váltott a  Mikulásváró báljára. Nagy hagyománya van ennek az iskola életében, hiszen mindig nagy létszámú látogatottság jellemezte. Fontos bevételi forrást is jelent az alapítvány számára, hiszen a szórakozás mellett a résztvevők az iskola tanulóit támogatják  vele, kirándulásokat, versenyeket, szabadidős programokat és a tanév végi jutalomkönyvek megvásárlását segítik .

Az iskola pedagógusai már hetekkel ezelőtt elkezdték  a szervezést, amelybe természetesen a szülők és a gyermekek is besegítettek. Főszervezők már évek óta Székelyné Nádas Zsuzsa és Madai Tamás voltak, ám igazi csapatmunka volt szükséges ahhoz, hogy a szervezés mellett a dekoráció is- melyet Pusztai Eszter irányított -  időben készen legyen és olyan hangulatot árasszon, amelyet szívesen fogadnak a vendégek.

A bál fontos alkotórészei a vendégeket köszöntő műsorszámok, melyeket ebben az évben egytől egyig az iskola egykori és jelenlegi  tanulói adtak. Első műsorszámként a végzős nyolcadik osztályok keringője nyitotta meg a bált, akik a gyönyörű táncukkal elvarázsolták a vendégeket.

Az első osztályosok a szüleikkel és tanítóikkal  együtt táncoltak, akik a karácsony legfontosabb gondolatát is belecsempészték az előadásukba- a szeretet, a tisztelet, a meghittség fontosságát.

Két osztály vidám táncában az 1. e és a 2. d osztályos gyerekek  sárgalábú cinegéknek öltöztek fel. A produkciót Kovács Aliz és Horváth Dorina  tánclépései tették még színesebbé, akik az  Aranyvessző Néptánccsoport lelkes tagjai.

Utolsó fellépőként az Aranyszalma Ifjúsági Néptáncegyüttes varázsolta el a közönséget.  Előadásuk címe ez volt : Az enyémet - Új stílusban Paszabról. A koreográfiát  Mester-Szabó Ágnes és Husvéth Csaba állította össze.

A műsorszámok után az est egyik fénypontja, a vacsora következett, melyet ez alkalommal is Kerezsi Sándor és csapata szolgáltatott.

A fergeteges hangulatot Zelenák Krisztián zenész biztosította, aki szintén visszatérő szereplője a Mikulásváró bálnak.

Egy hagyományos bál, melyet évről évre nagy sikerrel rendeznek meg, már önmagában is különleges eseménynek számít egy iskola és a város életében is. A hozzáadott rengeteg segítség, a tombola felajánlások, a jó zene, a finom vacsora biztos siker ahhoz, hogy a vendégek jól érezzék magukat és kellemes élményeket őrizzenek meg róla.

A szervezők ezúton is köszönik szépen a segítséget  a gyerekeknek, a szülőknek, az iskola dolgozóinak  és minden támogatónak, aki hozzájárult a bál sikeres megszervezéséhez!

Fekete Andrea