Hírek

Idegen nyelvi napok 2017. – 3. nap

  • Nyomtatás

Idegen nyelvi napok – 3. nap

JÁTÉKOS FOGLALKOZÁS

2017.03.22-én került sor az iskolánk németül tanuló, 3-4. osztályos gyerekeinek a játékos foglalkozására a Polgári utcai intézményegység könyvtárában. A megjelent 26 kisdiák bemelegítésként megismerkedett egymással, és a délután témájában: a TAVASZhoz kapcsolódó szavakat gyűjtöttek magyarul, majd németre váltva szókártyákat rendeztek az évszakok, a hónapok, a napok témakörben. Ezután a tavaszi virágok nevét és rajzát párosították. Közösen elolvasták  a „Der Frühling ist gekommen” című versikét. Ezt követte egy tulipáncsokor színezése, hajtogatása. A növények után erdei állatokat neveztek meg, színeztek ki egy újabb feladatlapon. Természetesen a húsvéti jelképek is felbukkantak. A foglalkozás zárásaként cukorkát kaptak a gyerekek, valamint egy békát is hajtogattak, mely az ügyesebbek kezében ugrani is tudott. A közben összegyűlt munkákat, verset, az ajándékba kapott madárfigurákat egy kis batyuban haza is vihették a diákok, hogy az élményeiket otthon is meg tudják erősíteni.

Czinegéné Daróczi Julianna, a foglalkozás szervezője

******************************************************